A The Cult legutóbb 2017-ben járt Magyarországon a VOLT Fesztiválon, így érett már az ismétlés a
kultikus brit zenekarból, akik 40 év után is képesek folyamatosan újat alkotni és olyan erős
albumokkal tovább építeni a legendáriumot, mint a tavaly megjelent Under The Midnigh Sun. Ahazai közönség pedig egyből meg is ízlelheti az új albumot a The Cult lemezbemutató koncertjénjúnius 27-én, a Budapest Parkban.
A legendás brit zenekar 1983-ban alakult Bradfordban és noha az elmúlt négy évtized alatt számos
tagcsere és több szünet is alakította a zenekar pályafutását, Ian Astbury és Billy Duffy zseniális
dalszerzői vénája és a köztük lévő zenei parázsnak köszönhetően a The Cult még most is képes
rengeteg embert tűzbe hozni zenéjével. Erre legjobb bizonyíték a tavaly megjelent új albumuk, az Under The Midnigh Sun ugyanis ismét megmutatta, hogy a kultikus banda még ennyi idő után is tud
újat mutatni. A markáns, érzelmes daloknál a hard-rock hangzás dominál, nem kihagyva a banda
gyökereit jelentő goth-rockos ízeket sem. Nem véletlen: a lemez producere Tom Dalgety volt, aki
korábban a Killing Joke vagy éppen a The Damned hangzásáért is felelt, az új album felvételein pedig
gitáron és billentyűn is játszott.
A zenekar 1984-ben jelentette meg első lemezét, a goth-rock hangzású Dreamtime-ot, amelyet a már
nagyobb sikert hozó Love követett – rajta olyan slágerekkel, mint a She Sells Sanctuary vagy a Rain -,
majd az 1987-es Electric jelentette számukra a nagy áttörést. Ez a korong felkerült az 1001 lemez,
amit hallanod kell, mielőtt meghalsz könyv listájára is, a korábbi goth-rock hangzás helyett pedig
inkább a hard-rock dominált. A The Cult ezután tette át székhelyét Los Angelesbe, már itt jegyezték
legsikeresebb, Sonic Temple albumukat is. Olyan zenekarokkal kezdtek turnézni, mint az Aerosmith
vagy a Metalica - 1993-ban az ő előzenekarukként játszottak először Magyarországon is az MTK
Stadionban -, bejárták szinte az egész világot és sorra érkeztek az új albumok is. És noha a zenekar az
évtizedek során kétszer is tartott szünetet, Astburyt és Duffyt valami mégis mindig összehozta. Sőt, a
régi számok újrajátszása helyett az alkotóvágy sem csitult és noha nem lehet őket azzal vádolni, hogy
elkényeztetnek bennünket a gyakori lemezmegjelenéssel - a 2006-os újjáalakulásuk óta stabilan 5-6
évente adnak ki új lemezt -, minden munkájuk megfontolt és mesterire csiszolt. Csakúgy, mint a
legutóbbi Under The Midnigh Sun, amely dallamai alatt mi is összegyűlhetünk június 27-én, aBudapest Parkban.
forrás: Nagy Kátya