Február utolsó szombatját a Budapest Kongresszusi Központban töltöttem, ahol a Honeybeast lépett színpadra, nem is akárhogy. Tarján Zsófiék ugyanis időről-időre más műfajokkal fűszerezik zenéjüket. Ilyen volt a Symphoney, amikor komolyzenészekkel társultak, vagy éppen a Legyen tánc, amikor kortárs táncosokkal turnéztak. Ezúttal a Dumaszínház egyik művésze, Ráskó Eszter csatlakozott a zenekarhoz.
Pörgős, energikus instrumentállal nyitottak Bencsik-Kovács Zoliék, amit követően Eszter érkezett meg, fanyar, ironikus, önironikus hangvételű poénjaival. Bemutatta a tagokat, mesélt többek között a turnémenedzserrel kapcsolatos tapasztalatairól, a céges rendezvények világáról, a gyerekekkel való kapcsolatáról, a családjáról. Előadásmódja igen húsbavágó, így sokan voltak, akik csak ritkán nevették el magukat monológjai során. Bevallom, nekem sem lett a kedvenc humoristám.
A Honeybeast annál nagyobb hatással volt a közönségre, még úgy is, hogy ülős rendezvényről volt szó. Amikor a zenekar bizonyíthatott, akkor valóban MINDENKI DERÜLT a nézőtéren is. A repertoárt tekintve felcsendült többek között a Startup, a Bódottá, az Utazó, az Így Játszom, a Védtelen, a Maradok, az Idevaló, a Hetes, a Súlytalan, a Pánik, az Egyedül, zárásként persze megérkezett a Legnagyobb Hős is. A vizuált tekintve főleg kék, sárga, zöld, a Mátrix filmből ismert hatásokkal találkozhattunk. Vendégként Paulina csatlakozott még az este elején, amikor a Tele a szívem közös dalukat adták elő. Kocsis Paulina egy igazi energiabomba, egyértelműen színpadra, frontasszonynak született, meg kell őt néznem, hallgatnom egy saját buliján. Ugyan nem volt teltház, de nem sok kellett hozzá, a skála széles volt, a tiniktől az előrehaladottakig képviselve lett minden korosztály. A Gyönyörűm dal alatt vakuval világítottak a lelátón, a leghangosabbak pedig talán a Maradok alatt voltak. Személy szerint imádtam a zenekar (Bencsik-Kovács Zoltán - gitár, Tatár Árpád - gitár, Lázár Tibor - basszusgitár, Kovács Tamás - dobok, Kővágó Zsolt - billentyűk) elképesztő energiáit, tudását, szerettem, amikor Zsófi is beszállt billentyűzni, vagy amikor az Egyedül során Bencsik-Kovács Zoli szólózott egy elképesztőt. Többedjére is imádtam azt az érzelmi hullámvasútat, amit ezek a rafinált, gyönyörűen építkező dalszövegek, zenék váltanak ki belőlem. Emelem a kalapom!
szerző: nikiahatos
fotó: Vince Liza