Ugrás a fő tartalomra

MEGHALLGATTAM! Masszív, húsba vágó lett a Vad Fruttik nyolcadik nagylemeze

15 évnyi sikerekben bővelkedő közös munka után decemberben a Vad Fruttik bejelentette, hogy három zenésze kivált a formációból. Azóta azt is tudhatjuk, hogy helyükre basszusgitár fronton Dexter, billentyűn, elektronikán Iamyank, dobon pedig Tokár Gábor érkezett.


A hallgatók nem panaszkodhatnak, unalomra semmi okuk, hiszen az év végén Elválaszt címmel megjelent a nyolcadik Vad Fruttik nagylemez. A masszív korongon tíz dalt kapunk Marciéktól, amelyek között találkozhatunk a megszokott Fruttis hangzással, de a zenei anyag egy új iránnyal is gazdagodott. Tört ütemekben bővelkedik, az egyszer biztos. A YouTube-on immáron nem csak az Elég és az Elválaszt rendelkezik klippel, mivel a korong többi dala is kapott vizuált a természet (erdő, szikla, kő, patak) tematikájában.

Az albumot a mai nap során végre teljes egészében meghallgattam és elmondhatom, hogy rendet tett a káoszomban. Hangulatában lelket tépő, baljós, ugyanakkor felemelő.

A SETLIST:
A nyitást az EL jelenti, ami számomra az elmúlást, az elvágyódást juttatta eszembe. Hamar kiderült, hogy a folytatásban is hipnotikus, szomorkás hangulatot kapunk, a második szerzeményt jelentő, a belső rendet fókuszba állító Ülök és hallgatok melankolikus, mégis megnyugtató, erőt adó hatásokkal bír. A harmadik tracket már jól ismertem, hiszen márciusi megjelenése óta nálam folyamatosan pörög az Elég, ami a testileg és/vagy lelkileg bántalmazott emberek nehéz sorsát járja körbe. Megrendítő edukációs tartalom.
Ha a zenét nézem, akkor az Elválaszt számomra nagy kedvenc lett, iszonyatosan sodor magával. A fekete-fehér, szemcsés emlékeket felidéző Ballagsz tovább tökéletes bizonyítéka annak, hogy az ember sokszor olyankor is tovább megy, amikor azt hiszi, hogy képtelen már rá. A korong egyik legmorcosabb dalát jelenti a Harag idején, ami valóban karcos, vad, masszív. Sokan szeretnénk mindent (is) megérteni, de ez időnként lehetetlen, pontosan ezt írja le a Mi értelme. A fellegekig elrepít a Legmagasabb magasság fölé, aztán mélyzuhanásként érkezik a gyötrő korlenyomatot átadó Kegyelem, hogy aztán valóban hatásos feloldozást kapjunk a záró szerzemény, a Választ formájában.

 
Összességében ez a zenei anyag nem tartalmaz túl sok szöveget, de minden sora húsba vágóan életszerű. A zenék rafináltan, jó érzékkel épültek fel. Külön kedvelem a korong címét, ami az első, valamint az utolsó dal összeolvasztásából született meg. A lemez meghallgatását követően bátran ki merem jelenteni, hogy a Vad Fruttik még mindig a hazai alternatív rock egyik ékköve. Köszönöm az élményt!