Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: Zenekarral indul turnéra Manuel

Tavaszi klubturnéra indul Manuel, ráadásul szakít a korábban tőle megszokott félplayback fellépésekkel és immár zenekarral kiegészülve áll színpadra az Idegen turné 17 állomásán. „Az X- Faktor versenyzőjeként még elképzelni sem tudtam, hogy pár évvel később már a saját bandámmal járhatom az országot” – mesélte. „Óriási megtiszteltetés, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain bemutathatom az első albumom, az Idegen számait” – mondta a rapper-dalszerző. A lemez felvételeit az elmúlt két évben szerzett tapasztalatai, például egy múltbeli szerelmi csalódása ihlette. „Büszke vagyok mindegyikre.”


Az X-Faktor kilencedik évadjának felfedezettje 2019 óta szinte az össze klubban és a legnépszerűbb hazai fesztiválokon is fellépett már Magyarországon. Idén azonban olyan produkcióval készül, amit kár lenne kihagyni. A turnén az album új dalai mellett a megszokott slágerek is elhangoznak, köztük a Popstar is, amely jelenleg is az első a YouTube legfelkapott zeneszámainak listáján és már több mint kétmillióan megnézték a klipet. „Nagyon örülök, hogy a YouTube-on és a zenemegosztó oldalakon ennyire szeretik a dalt” – emelte ki Manuel. „Alig várom, hogy elinduljon a turné.” 



forrás: Gold Record