Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: Budapesten ünnepli 40. évfordulóját a NYERS

Czutor Zoltánt fiatal kora óta elválaszthatatlan kapcsolat fűzi a zenéléshez, a dalíráshoz. Mindössze 13 éves volt, amikor megalapította a Nyers zenekart, amely egészen 2005-ig volt aktív. A ’90-es évek második felében és a 2000-es évek elején a magyar rock- és underground zenei életének meghatározó formációja azóta ugyan nem jelentet meg új dalokat, de időről-időre, különleges alkalmakkor színpadra állnak a tagok.

Így lesz ez az év végén is, amikor a Metro Club Theatreben (az egykori Metro Klubban) bizonyítanak Zoliék. December 30-án lesz negyven éve, hogy először színpadra állt az az akkor még általános iskolás gyerekekből álló csapat (alapítók: Czutor Zoltán, Miklós Tibor, Volent Zsolt), amit nem sokkal később Nyers néven ismert meg a közönség (dalok: Méreg nélkül, Bírlak, Fényre csúnyuló lányok, Elmúltak a buta zenék, Tarlódal, Pizzás, A gyengébb nem szívat, stb.).

A december harmincadikai bulin a Nyers, mint főprodukció vendégekkel kiegészülve várja közönségét. A klasszikus Nyers-felállást megelőzi egy speciális Belmondo koncert, ahol kizárólag azok a számok hangzanak el bő fél órában, amelyek a Nyers legutolsó, feloszlás előtti szakaszában készültek. Ezekkel a dalokkal a Belmondo első, valamint második nagylemezén találkozhatott a nagyérdemű.

Ezen az estén tényleg érdemes lesz akár hajnalig is kimaradni, hiszen lesznek dalok, amelyek 15 év után most először csendülnek fel. Az esemény igazán méltó bemelegítést kap, hiszen a 2022-es Sziget Fesztivált is megjárt Street Sixteen muzsikál majd. A csapatban Czutor Zoli kisfia, Simi bizonyít két tizenéves társával együtt. A srácok olyan zenekarok dalait adják elő harapósan, mint az AC/DC, a Muse, a Nirvana, a The Beatles, a Green Day, vagy éppen a Led Zeppelin. A kissrácok koncertje méltó keretet állít az egykori gyerek-Nyersre való emlékezésnek.