Ugrás a fő tartalomra

BEST OF 2022: EZEK A DALOK PÖRÖGTEK A LEGTÖBBET

Szembenézni a múlttal, megélni a jelent, előre tekinteni a jövőbe. Ezek a témák, hangulatok uralták az évemet, ami természetesen kedvenc zenéim listáján is meglátszott. Íme a 2022-es esztendő általam legtöbbet pörgetett, legjobban szeretett dalai.

MOLNÁR TAMÁS - SZÍV UTCA (full album)

Az év elején megjelent Molnár Tamás Szív utca című (Antré, Melletted, Így vagy tökéletes, Elfelejtek szeretni, Mindent elbaszok, Ittam, Szív utca, Mondd, Nem megyek vissza) első szólólemeze. Amikor meghallottam, hogy immáron szólóban is útnak indul, nyughatatlan kíváncsiság lett úrrá rajtam, hogy miért nem a JETLAG égisze alatt jön ki ez az új anyag. Hát, azt hiszem azért, mert minden korábbinál mélyebbre ásott önmagában ezzel a munkával, ami szerintem az eddigi legszemélyesebb produkciója lett. Őszintén vall démonairól, a szétesésről, az alkoholhoz fűződő (egykori) kapcsolatáról, a hibáiról, a csajokról, A Nőről. Csodálatosan építkező album, ami egyszerűen megunhatatlan anyag számomra azóta is.


MIVIANA - ÉJJELENTE

MIVANA-t többek között olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a 4S Street, az Audiopoeta, vagy éppen az Omega, ám közönségét alighanem saját YouTube csatornájának köszönheti, ahová szuper cover anyagokat készített már korábban. A fiatal dalszerző, énekes zenéjének izgalmas fűszerezettségét az adja, hogy nem szeretné magát egyetlen stílusba beskatulyázni, bátran kísérletezget, illetve többek között hegedűn, brácsán is játszik. MIVIANA tervei szerint innentől több, az eddigieknél kiforrottabb saját zenével jön majd ki. Ennek az új szakasznak az első előfutára a márciusban YouTube-on landolt Éjjelente.

SZAKÁCS GERGŐ - VAN-E MÉG?

Nem sokkal megjelenését követően platina lett Szakács Gergő első szóló albuma, az Evolúció. A korongon a Follow The Flow énekese az elmúlt több mint tíz év zenei és érzelmi evolúcióját adja át hallgatóinak remek, fülbemászó dallamaival, csodásan építkező, érzelemdús szövegeivel. Gergő léleksimogató tehetségére még 2014-ben figyeltem fel, amikor olyan dalokhoz készített újragondolásokat, mint Fluor Tomi: Felébredni máshol-ja, vagy éppen Curtis és Majka: Csak te létezel-je. YouTube csatornáján ehhez a világhoz, hangulathoz tért vissza Gergő, hiszen júniusban akusztikus, Live anyagokkal jelentkezett a platformon. Gergőt Tempfli Erik kísérte zongorán, a mix, master teendőket pedig Somogyvári Dániel látta el. A megjelent dalok közül számomra a Van-e még az abszolút kedvenc.


MEHRINGER MARCI - HÓVIRÁG

Nyáron jelent meg az igazi rock ‘n’ roll alapokon nyugvó, mai dallamokkal, őszinte szövegekkel dolgozó Mehringer zenekar első kislemeze. Ennek az EP-nek az egyik előfutárát jelenti a TikTokon már egy ideje felkapottnak számító Hóvirág, amelyhez grandiózus klipet is forgattak Drakula által. Újabb izgalmas, fiatal formáció a láthatáron.


DOWN FOR WHATEVER - MONDD EL (full album)

Tipikusan azon zenekedvelők táborát erősítem, akik a magyar szövegű dalokhoz kötődnek erősebben, így számomra már az is nagy öröm, hogy a 2015 óta aktív Down For Whatever új lemeze ezen a nyelven íródott. A Mondd el korongra 10 dalt pakoltak fel Diószegi Kikiék (Császár Róbert – Gitár, Czink Zsombor – Basszusgitár, Zsoldos Dávid – Dob), a témákat tekintve pedig igen széles skálán mozogtak. Egyszerre pillanthatunk bele a személyes világukba, de rafináltan kritizálják meg a társadalmat is. A szerzemények legtöbbször sötét hangulatban íródtak, bőven van bennük vívódás, fájdalom, csalódottság, káosz, őrület, de persze felütik fejüket a vágyak, a célok is. Zeneileg is izgalmas a kínálat, az alapvetően modern metal-metalcore zenekar elektronikus jegyeket is bevetett, de rappesebb, populárisabb, rockosabb irányokba is elmozdultak. Minden számra jutott izgalmas zenei fűszer, valamint szimbolikus gondolat. Az idei évem egyik himnuszát a hazánk egyik (ha nem A) legcsodálatosabb frontasszonyával, Pásztor Annával közös Voltam/Leszek jelenti, amit megjelenése óta szinte naponta meghallgatok. Az anyag életünk egyik állandó jelenségét, a hullámvölgyeket járja körbe, többek között olyan témákkal, mint a kihasználás, a kétszínűség, a szálka - bálvány kontraszt. A Down For Whatever friss albuma első hallásra berántott, majd felemelt, ami nem csoda, hiszen a srácok vérprofik, kimagaslóan precíz munkát végeztek ezúttal is. 


szerző: nikiahatos