Ugrás a fő tartalomra

Kiderült, melyek az elmúlt 20 év legnagyobb bulislágerei. 1000. hetét ünnepli a Dance Top 4.

Grandiózus jubileumhoz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták legbulisabb darabja: a Dance Top 40 slágerlista immár 1000 hete, vagyis közel 20 éve állítja dobogóra a hazai táncterek legnagyobb slágereit. 

A listát a DJ Szövetség közreműködésével a MAHASZ készíti el hetente több száz hazai lemezlovas játszási listái alapján. Megtudhatjuk belőle, hogy a diszkókban, klubokban mely zenékre táncol legtöbbet, legszívesebben a közönség. 

Az 1000. hétforduló apropóján összeállított Top 100-as listát már YouTube-on és Spotifyon is végig lehet pörgetni, illetve alább olvasható egy sor érdekesség a két évtizednyi dalcsokorról.



2339 DAL 1000 HÉT ALATT
• Az elmúlt 1000 hét során összesen 2339 különböző dal szerepelt a Dance Top 40 slágerlistán. A DJ - k, producerek és elektronikus zenei előadók mellett számtalan popsztár is meghódította a táncparketteket, pl. Billie Eilish, Ed Sheeran vagy Adele.
• Az összesített lista, egyben a top 100 első helyezettje a világelső holland DJ - producer 2018 - as felvétele: Armin van Buuren - Blah Blah Blah (Sony Music)


POPDALOK A HAZAI ÉLMEZŐNYBEN
• A top 100 - ban 12 magyar előadó kapott helyet, közülük az első három épp pop produkciók. Mégpedig olyanok, amelyek a klubokban elsősorban valamilyen remix formájában váltak ismertté.
• A mezőny további hazai helyezettjei között már szép számban feltűnnek a DJ - k, producerek. 

#10 DR BRS x Fekete Vonat feat. Halott Pénz, Monkeyneck - Hol van az a lány (Magneoton)
#16 Bagossy Brothers Company - Olyan Ő (Prime Event Management) 
#20 Rácz Gergő x Orsovai Reni - Mostantól (Schubert Music Publishing/SPL Music) 
#34 Chris Lawyer - Right On Time (Groovemate Records/Dancemix Records) 
#35 Chris Lawyer & Thomy aka. Tomy Montana - We Gonna Feel It 2014 (Audio Bitch Records/Groovemate Records/G - Music) 
#40 Newik - My Love (FLD Records) 
#44 Bahlzack feat. Bonnie Rabson - Dreaming (Ultra Star Records/G - Music)
#53 Stereo Palma - Lick It (DanceMania Recordings/CLS Music)
#61 Stereo Palma - Miami Bitch (DanceMania Recordings/CLS Music) 
#68 Majka x Curtis x Király Viktor - Füttyös (Magneoton) 
#73 Andrewboy feat. Timi Szegedi - No More Silence (Coro Records/G - Music)
#99 Erős & Spigiboy - Party (Dancemix Records/CLS Music)

BULIZÓS VILÁGSLÁGEREK A CSÚCSON!
• A top 100 - as lista első 10 helyezettje között olyan dallamtapadást okozó rádiós slágerekkel is találkozhatunk, mint Alvaro Sol er 2015 - ös dala, a Sofia, Dynoro & Gigi D'Agostino 2017 - es sikere, az In My Mind vagy Axwell Λ Ingrosso 5 évvel ezelőtti megaslágere, a More Than You Know. De nem sokkal maradt le utánuk Camila Cabello és Young Thug Havana című felvétele vagy épp C amelphat & Elderbrook Cola című klubhimnusza sem.
• A dal, ami a legtöbbször, nem kevesebb mint 68 alkalommal vezette a Dance Top 40 - et: ATB x TOPIC x A7S - Your Love (9PM) (Universal Music)
• 1000 hét alatt 27 olyan dal volt, ami pályafutása során egyetlen hétre kapaszkodott fel az első helyre. Ilyen volt a hazai DJ, Newik My Love című felvétele, a VALMAR duójának Úristen című slágere, vagy épp Lady Gaga Pokerface című klasszikusa is. 

SOSEM LETT ELSŐ, MÉGIS VILÁGSLÁGER
• 86 olyan dal volt, ami maximum a dobogó második fokáig jutott. Az LMFAO, Lauren Bennett és Goonrock Party Rock Anthem című slágere például összesen 14 - szer volt második helyezett. De Luis Fonsi és Daddy Yankee Despacito című felvétele is csak a második helyig ért fel, melyet négyszer foglalt el.
• 50 felvétel csupán egyszer szerepelt a Dance Top 40 slágerlistában, akkor is a 40. helyen. Ez korántsem rossz eredmény, inkább slágerlista - történelmi fun fact, hiszen többnyire nem is dance trackekről van szó. Ilyen volt Majka, Curtis és BLR Belehalok című dala, és Fluor Tomi Halenda című szerzeménye is. Mindkét dal idén ünnepli a 10. szülinapját.

• A Dance Top 40 slágerlista egyik legnépszerűbb indulója David Guetta. A sl ágergyáros DJ - producer 58 különböző dallal szerepelt a toplistán, melyből négy az összesített lista top 100 - ába is bejutott. Ezzel - legalábbis a DJ - k játszási adatai alapján - a "Say My Name" lett a favorit a francia mágustól. 

#64 David Guetta, Bebe Rexha & J Balvin - Say My Name (Elephant House/Warner Music)
#67 David Guetta feat. Ne - Yo & Akon - Play Hard (Elephant House/Warner Music)
#84 David Guetta feat. Kid Cudi - Memories 2021 (Elephant House/Warner Music) 
#91 David Gue tta feat. Akon – Sexy Bitch (Elephant House/Warner Music)

forrás: Mezei Csaba