Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: Új dalaival érkezik Budapestre nothing, nowhere

Nothing, nowhere egy vermonti pincében, magányában kezdett el dalokat írni és feltölteni azokat SoundCloud-ra, 10 hónap alatt pedig egymillióan kezdték el hallgatni, dalai otthonra leltek az interneten. A projekt mögött álló Joe Mulherin később zenészeket gyűjtött maga köré és a pincéből kitörve színpadra vitte dalait. Első budapesti koncertjére minden jegy elkelt, második hazai koncertje mindeddig a Covid-járvány miatt váratott magára, december 6-án azonban a napokban megjelent, CYAN1DE című kislemeze új számait is bemutatja az Akvárium Klubban.

Nothing, nowhere 2015-ben jelentette meg első kislemezét Bummer EP címen, következő anyagát pedig már a Synergy Records égisze alatt adta ki. Zenéje a középnyugati emo találkozása a déli trappel: szívritmuszavaros gitárriffek vegyülnek könyörtelen elektronikus ütemekkel, dalszövegei pedig gyakran táplálkoznak a fájdalomból és magányos érzelmekből. Nothing, nowhere gyakran beszél a mentális egészség fontosságáról is.

Nálunk 2018-ban koncertezett először, a dürer kertes koncertre minden jegy elkelt, a nagy visszatérés pedig 2020-ban lett volna, azonban jól ismert okok miatt a turné végül 2022 őszére csúszott. Nothing, nowhere addig sem volt tétlen: 2021-ben megjelent Trauma Factory lemeze, novemberben pedig CYAN1DE címen adott ki új kislemezt Pete Wentz-zel közreműködve.


BESZERZEM A JEGYEKET!

forrás: Nagy Kátya