Ugrás a fő tartalomra

Itt a klip: New Level Empire DRAFT-tal megfűszerezve

A 2000-es évek tagadhatatlanul legnagyobb klubslágerét, a DRAFT Dombok felett című számát dolgozta fel az NLE. A zenekar november 12-én a rajongókkal együtt az Akváriumban ünnepli kilenc éves születésnapját, ahol a DRAFT-tal közösen előadják majd legújabb dalukat is.


Ki ne emlékezne a Draft klubklasszikusára a Dombok felett-re? A New Level Empire a legendás sláger refrénjének felhasználásával írta meg új dalát, Felhők alatt címmel, melyben Zola mellett a Draft korábbi énekesnőjének, Földváry Dórinak csodálatos hangja is felcsendül. A klipet az eredeti DRAFT klip helyszínén forgatták, benne az akkori piros-fekete képivilág köszön vissza. A szülinapi NLE koncerten a DRAFT is ott lesz, és együtt adják majd elő a dalt.

Idén ősszel kilencéves megalakulását ünnepli a New Level Empire. A DJ Newl által alapított és vezetett zenekarnak a 2013-as The Last One rádiós sikere, majd pár hónappal később a Dal című műsorban való szereplése indította el az útját. A kezdetben angol nyelven megszólaló dalok mögött persze még senki nem tudta, hogy magyar csapat áll.

Azóta is számtalan slágert, kiemelt rádiós dalt és megannyi dobogós helyezést tudhat magáénak a zenekar. Szerteszét, Odafuthatnánk vagy a legnagyobb közönségkedvenc; a Belédfulladnék. 2020-ban Majkával közös Újra úton című daluk egyből a Youtube felkapott lista élére került és 17 hétig vezette MAHASZ országos játszási listáját. Idén a Republic együttessel közös daluk a Valódi aranylemez lett, illetve áprilisban elektronikus zene kategóriában megkapták a legrangosabb magyar zenei elismerést; a Fonogram díjat! Idén három újdonságuk is megjelent, köztük az Áthajózhatnánk, melyet a BAHART felkérésére írtak.

November 12-én az Akvárium Klub, KisHall-jában a New Level Empire ismét a közönséggel együtt ünnepel. Az eseményre jó szokásukhoz híven hosszabb és meglepetésekkel teli koncerttel készülnek, ahol a DRAFT mellett a HEATLIE lesz a vendégük.


forrás: Kámán Ildikó