Ugrás a fő tartalomra

ITT A KLIP: Egy versenyből született meg a legújabb Lóci Játszik dal

Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. A miXit! – hangmérnökök csatája ötletét az hívta életre, hogy bár az elmúlt években számos pályázati kiírás történt a zenei szektorban, de hangtechnikusok ezekből nem, vagy alig részesülhettek.

A fiatalok igényeihez illeszkedő hangkeverési versenyen több mint ötven 18-23 év közötti jelentkező bizonyította tehetségét, akik a méltán nagy népszerűségnek örvendő Lóci játszik zenekar stúdiómunkálataiból hozhatták ki a maximumot.


A megkevert, masterelt, késznek érzett műveket egy nívós tagokból álló zsűri értékelte ki. Az ítészek között ült Horváth Gergely (Petőfi Média Group tartalomfejlesztési igazgatója), Rozgonyi Péter (hangmérnök, zenei producer, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum stúdiótechnika tanára), Csorba Lóci (a 2014-ben alakult, Fonogram-, Klipszemle díjas, Nagy-Szín-Pad nyertes Lóci játszik zenekar frontembere), Temesi Bertalan (Artisjus és Fonogram díjas basszusgitáros, zenei producer), valamint Lombos Márton (énekes, előadó, dalszövegíró, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető) is. A miXit! legjobbjait értékes nyereményekkel jutalmazták a szervezők, amelyek által minőségi hangtechnikai berendezésekhez juthatnak hozzá a HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) üzleteiben.

Az első miXit! versenyén Bornemissza Lőrinc teljesítményét találták a legjobbnak, így az ő munkálatainak eredményeként jelenik meg most a Lóci Játszik „Megyek veszek” című száma, amelyhez Szombath Máté rendező, Bacskai Miklós vágó segítségével forgott Studio session klip.

„Amikor elindult a verseny, a stábbal fogadtunk, hogy vajon mennyien jelentkeznek majd. Jelentem, én nyertem.” – kezdte nevetve Lombos Marci. „Nagyon szeretjük visszahallgatni a nyertes munkáját, a már elkészült Lóci Játszik dalt. Bornemissza Lőrinc egy nagyon kreatív, sokoldalú srác, aki mélyen beleásta magát a zenébe. Nem csak hangmérnökként aktívkodik, hanem zenét is szerez.” – tette hozzá.

„Szuper kísérlet volt ez a verseny, amivel valami olyan dologra hívtuk fel a figyelmet, amire más tehetségkutatókban nem szokás. Megszoktuk, hogy az ilyen versenyeken a színpadon állók kapják a reflektorfényt, pedig fontos tudni azokról az emberekről is, akik a színpad mellett, mögött vannak. Akiken múlik például egy zenekar megszólalása.”- kezdte Csorba Lóci. „Ezzel a keverési versennyel ismét bebizonyosodott, hogy a hangmérnökök nem csupán technikusok, ők is olyan fontos művészek, mint például a gitárosok. Mi színpadon állók ezt pontosan tudjuk. Lőrinc iszonyatosan jó munkát végzett, a végeredmény egyszerre tartalmazza az ő meglátásait és a mi világunkat. Sikerült összehangolnunk a szakmai szempontjainkat.” – mondta még el.


szerző: nikiahatos