Ugrás a fő tartalomra

2022 - Ezeket pörgettem legtöbbször szeptemberben

Eljött a szeptember, az igazi bekuckózós alkotótáborok időszaka. A hónap során sem tétlenkedtek az előadók, rengeteg újdonsággal lepték meg közönségüket. Íme az én kedvenceim.

LÓCI JÁTSZIK - MEGYEK, VESZEK

Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum. A miXit! – hangmérnökök csatáján több mint ötven 18-23 év közötti jelentkező bizonyította tehetségét, akik a méltán nagy népszerűségnek örvendő Lóci játszik zenekar stúdiómunkálataiból hozhatták ki a maximumot. Az első miXit! versenyén Bornemissza Lőrinc teljesítményét találták az ítészek a legjobbnak, így az ő munkálatainak eredményeként jelent meg a Lóci Játszik Megyek, veszek című száma, amelyhez Szombath Máté rendező, Bacskai Miklós vágó segítségével forgott Studio session klip.

TORNÓCZKY ALL ACCESS - GIVE ME ONE REASON

Több mint 25 sikeres szakmai év után új fejezethez érkezett el Tornóczky Ferenc pályafutása. A Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese megalapította saját zenekarát, amelyben olyan kiválóságok bizonyítanak, mint Nagy Ricsi (ének), Temesi Berci (basszusgitár), vagy éppen Zombori Atus (dob). A csapat nyáron mutatkozott be hivatalosan, júliusban kijöttek a Tobacco Road, valamint az I Don’t Want To be dalokkal, augusztusban pedig a Közép Európai Hobo Blues III. és a Cream Medley párossal. Szeptembertől hetente jelenik meg videó a YouTube csatornájukon. Ez a Hiram Bullock dal Give me one reason címmel nálatm a megjelenés óta folyamatosan pörög.


DECADANCER - VALAMIT VALAMIÉRT

Új szerzeménnyel lepte meg közönségét a hazai paletta egyik üde színfoltja, a Decadancer. Az elsősorban post-wave stílusban mozgó csapatot a rock, a pop és az elektronikus zene sokszínűsége is inspirálja, ezek az izgalmas hatások, jegyek pedig mind a dalokban, mind a koncerteken megjelennek. A produkció eleinte angol nyelven hozott ki dalokat (That's You, a Destiny, Garden of Roses), ám nemrégiben magyarul is elkezdtek alkotni, így kaptuk meg Mondd, mitől félsz után a hetekben a Valamit valamiért szerzeményüket is.


HONEYBEAST - STARTUP

A bátorságról és az önmagunkba vetett hitről szól a a Honeybeast legújabb dala, amelyhez egy animációs klipet készítettek mesterséges intelligencia felhasználásával. Imádom azt, ahogy ez a formáció reagál a világra.


szerző: nikihatos