Ugrás a fő tartalomra

Itt a klip: Elektronikus hangzású dallal vezeti fel új kislemezét a Kéknyúl

A klippel együtt érkező Any Other Way a Kéknyúltól szokatlan hangzással vezeti fel a zenekar csak fizikai formában megjelenő Smoke & Mirrors című kislemezét, amelyet április 1-jén mutatnak be a Magyar Zene Házában.

2015-ben jelent meg legutóbbi sorlemezük, azóta a közönség egy élő felvételekből álló albumot kapott, de április elsején újra stúdió körülmények között rögzített dalokkal jelentkezik a Kéknyúl. A Smoke & Mirrors kislemez kizárólag fizikai formában jelenik meg - ezért sem érdemes a rajongóknak kihagyni a csapat koncertjét a Magyar Zene Házában, ahol további ízelítőt is kaphatnak a készülő nagylemezükből.


Ennek a felvezető – egyben online egyedüliként elérhető – dala a most debütáló Any Other Way. A dal érdekessége, hogy a zenekarból csak Badics Márk (dob), a zenekart vezető Premecz Mátyás (billentyű) és Andrew Hefler (ének) kapott helyett a felvételen és a klipben is.

“Törekedtem egy tisztább és az eddigiekkel erősen kontrasztban álló megszólalásra. Az alapvető Kéknyúl jegyek közül szinte semmi sem található meg a dalban. Nincs benne Hammond orgona, sem fúvósok, nem egy nagy, üvöltő kavalkád. Kevés hangszer szól, de ezek így sokkal jobban érvényesülnek. A stúdióban is így, élőben játszottuk fel a dalt, bár természetesen rájátszások voltak utána, hiszen még Andy sem tud öt szólamban énekelni egyszerre és nekem se nőtt hat kezem. De ezen is dolgozunk” – meséli a dal születéséről Premecz Mátyás.

“Egyszerűen nem éreztük azt, hogy bármilyen más hangszeres réteg még szükséges lenne ahhoz, amit a stúdióban feljátszottunk. Ez egy nagyon letisztult hangzású dal. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy egyáltalán Kéknyúlként kellene-e megjelentetni, de végül az új lemezbe illeszkedőnek éreztük, így Kéknyúl dal lett.”– teszi hozzá Badics Márk az Any Other Way geneziséhez.

Az Any Other Way mellett három teljesen új szám és egy bónusz trekk is helyet kap a Smoke & Mirrors kislemezen, amiben bár lesznek meglepetések a rajongók számára, nem lesz ennyire szokatlan a soul-funkon edződött füleknek a zenekarvezető szerint.“Az Any Other Way egy érdekes kiugró alkotás, a többi dalunk azért nem tér el ennyire radikálisan a korábbi Kéknyúl életérzéstől. Ez amúgy is egy nagy olvasztótégely, amibe minden belefért, ami éppen foglalkoztatott minket zeneileg. Volt jazz, blues, funk, rock, soul.....most ehhez hozzácsaptuk a szintis zenék világát, és egy kicsit modernebb hangvételt, ami az éneklést illeti”

“Azért meghatározó lesz ez a hangzás, illetve a sok apró ötlet, amit mindannyian hozzátettünk a dalokhoz. Ki kell emelni Weil András producerünket, akinek nagyon sokat köszönhetünk” – jön a kiegészítés a zenekar dobosától.

De a produceren kívül persze ott vannak azok a hatások is, melyekkel a tagok szembesültek az utóbbi időszakban. Ezek az Any Other Way témájában is visszaköszönnek, melynek szövegét Andy jegyzi.

“Az otthoni dal készítés is új. Más hangszerekkel dolgoztunk, nem feltétlenül stúdióban közösen eljátszva született meg a dal. Az is fontos, hogy más zenei stílusok befolyásoltak bennünket. Mindig változunk, tök jó néha aktívan részt venni benne.Van, hogy máshogy akarunk emlékezni a múltra, hogy jobban passzoljon a kedvelt narratívánkkal. Újraértelmezve nosztalgiázunk a múltról, szorongunk, esetleg nagyon reménykedünk a jövőben. Sokat menekülünk. Viszont nem nagyon van több nekünk, mint a jelen. Fontosabb nincs. Nagyon nehéz számunkra valóban jelen lenni, de akkor is érdemes, hogy most legyenek a ”régi szép idők”. Erről szól a dal.”

A klip és a felvételek is a Sounday Stúdióban készültek, a lemez rögzítésében Vastag Gábor segítette a zenekart.

Jelen lenni április elsején a Magyar Zene Házában érdemes, ahol a Kéknyúl bemutatja a Smoke & Mirrors kislemezét, amit először a koncerten lehet majd megvásárolni fizikai formában.


forrás: Bodó Bence