Ugrás a fő tartalomra

BULIZZ: A Hegedűs Józsi vezette Csillagerdő zenekar hétfőn élőben is bemutatja új albumát

Egy bensőséges, hol merengésre, hol táncolásra hívogató tisztás a zűrzavar közepén, ahol egy kicsit kifújhatjuk magunkat – erre számíthatunk március 21-én a Központban, a Hegedűs Józsi vezette Csillagerdő lemezbemutató koncertjén, ahol a szegedi zenekar most először adja elő élőben Elszakít, összeköt, elszakít című albumuk teljes egészét. Ígéretük szerint a közönség szívből jövő dalokkal, kifejezetten hangos zenével és egy meglepetés vendéggel is számolhat.

Hegedűs Józsi (ének-gitár), Bubla Bence (ütőhangszerek), Pintér Norbert (basszusgitár) és Ábrahám Máté (cselló) december végén jelentették meg második lemezüket, ami a 2019-es Nyílik című debütkorongot követi a sorban. Az Elszakít, összeköt, elszakít összefonódó kultúrák és zenei világok gyümölcse. A frontember saját gyerekkorától való elszakadásának lenyomata, melyet egy mesélő bölcsességével ültet verseknek beillő szövegekbe. A dalok magját Józsi vetette el, de a teljes zenekar kivette a részét abból, hogy a végeredmény egy sokszínű Csillagerdő-albummá cseperedjen. A 11 szerzemény a népzene, a könnyűzene és a komolyzene elemeiből egyaránt merít, hangzásában a magyar és a cigány népzene, a világzene, a rock és a pop hatásait is felfedezhetjük. Ez a fajta alternatív folk-pop minden bizonnyal tetszeni fog azoknak, akik például Cseh Tamás, Szabó Balázs, Kollár-Klemencz László, Beck Zoli vagy épp Eddie Vedder munkásságát szeretik.


A kilenc új és két újragondolt régi dal között már több közönség- és zenekarkedvenc is van: például a western hangulatba és indián szellemiségbe mártott ’Trikó’, melyben generációk óta öröklődő álmok válnak valóra. A hozzá készített klipet ide kattintva lehet megnézni. De az albumon megtalálható a feminista lelkületű ’A lányoknak is’, a legkatartikusabb Csillagerdő-dalnak mondott ’Világóceán’, és a ’Dankó Pista utca’ is, amely Józsi szerint az eddigi legmélyebb dalszövegére íródott. A szuggesztív Veled című szerzemény a lemezen egyfajta akusztikus verzióban kapott helyet, az albumbemutatón azonban elektromos hangszerekkel csendül majd fel. A lemez anyagát három különböző próbateremben, olykor a természetben, olykor egymás lakásán próbálták el, két stúdióban vették fel, és végtelenül hálásak azoknak a szakembereknek, akik segítségükre voltak ezen az inspiráló úton.

A 24 éves, szabadkígyósi születésű, napközis tanárként dolgozó Hegedűs Józsi immár tíz éve ír dalokat egyszálgitárra. Lírai melankóliájú alkotásait zenésztársai segítségével tölti meg azzal az életigenlő pozitív töltettel, ami a Csillagerdő esszenciáját adja. Maga a zenekar 2018 végén alakult, 2019 júniusában megjelent első lemezüket mindössze két próba után, egészen különleges körülmények között kezdték el rögzíteni a szabadkígyósi Wenckheim kastélyban. Törekvéseiknek a vírushelyzet sem szabott gátat: fordulópont volt, mikor 2020 tavaszától néhány hónapra csatlakozott hozzájuk Törköly Marci, Józsi korábbi zenésztársa, mint manager. Egy A38 Hajós koncert és több sikeres tehetségkutató után bejutottak az NKA Hangfoglaló induló előadói pályázatába, és 2021-től Szarka Joseph (Hear Hungary/Keytracks) mentorként segíti a munkájukat. A 2021-es év különösen tartalmasra és reménykeltőre sikeredett: több fesztiválos fellépést követően ősszel leszerződtek a Keytracks kiadóhoz, majd decemberben kiadták a második albumukat. Legnagyobb vágyuk, hogy minél több emberhez eljuttathassák a zenéjüket. Időközben Józsi szólóban is színpadra lépett, a KERET blog Kikeltetőjének legutóbbi mezőnyében a legjobbak közé választották, így többek között együtt turnézhat a Carson Comával, és jelenleg egy szólólemezen is dolgozik.

„Észrevettük, hogy a dalaink különböző korosztályokat és egymástól elzárt társadalmi rétegeket szólítanak meg. Léptünk már fel Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész felolvasóestjén a szegedi Dóm konferenciatermében, de Józsi szülőfalujában a TNT előtt is. Pszichológustól, 7 éves gyerekektől, de roma közösségekből is nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Ezek alapján a küldetésünk talán az lehet, hogy továbbra is olyan dalokat készítsünk, ami olyan tartalmat hordoz, ami ilyen sok különböző emberben teremt közös élményt, viszont nagyon fontos leszögezni, hogy mint mindenki, aki zenélni kezd, mi is azért alapítottunk zenekart, mert élvezzük az alkotást, az utazást, a pakolászást, a fellépéseket és a közönséggel való találkozásokat”- fogalmazták meg korábban a Recorder Magyarradar rovatában.

forrás: Steszkó Zsanett