Február 10-én, csütörtökön idei első bulijához érkezik a Mertez X Robot Live koncertsorozat. A 2021-es évet a BAAB zenekar zárta, akik előtt a Heaven Street Sevenből is jól ismert Szűcs Krisztián szóló produkciója alapozta meg a hangulatot.
Az idei szezont, pedig a Sorbonne Sexual nyitja Beck Zolival együtt.
A Mertez X Robot Live ötlete már a koronavírus okozta lezárások előtt megszületett, és a kényszerpihenő alatt teljesen kiforrta magát. A Robot és a Mertez Management ezzel azt a közös célt tűzte ki maga elé: hogy teret adjanak a tehetséges, értéket képviselő, de egyelőre szűkebb körben ismert zenekaroknak. A kezdeményezés mögé olyan támogatók álltak, mint a Converse és a Hangfoglaló Program.
A koncertek minden hónap második csütörtökén vannak a Robotban. Ezeken az estéken a főszerepet a kisebb zenekarok kapják, előttük pedig olyan előadók nyitják idén az estéket, mint az Anna&The Barbiesból jól ismert Pásztor Anna, vagy éppen Mester Tamás.
forrás: Dobó Réka