Új klippel jelentkezett Pásztor Anna bandája. "Világ életemben nagy lomis voltam. Imádtam kincseket találni a kidobott dolgok között, újra felhasználni, újra értelmezni. Egyszer egy nagy konténerben épp lemezeket turkáltam egy lomtalanítás során. Nem voltam túlöltözve és odajött hozzám egy hajléktalan. Egy nagy darab kenyeret tartott a kezében, már talán a penész is kicsit elkezdte enni. Kettétörte, és megkérdezte tőlem, hogy kérem-e a felét. Hihetetlen megható volt az önzetlensége" - kezdte nem hétköznapi történetét Pásztor Anna.
Vajon hogy is került szóba pont ez a téma? Az Anna and the Barbies frontasszonya elárulta. hogy a banda legújabb dalának, az "Ez is ti vagytok, ez is én vagyok" címűnek az ötletét egy VIII. kerületi lomtalanítás adta.
"Épp lépésben haladtunk kocsival a József körúton. Pont olyan lassan, hogy minden egyes kis kirakott kupacot meg tudtam vizsgálni. Hihetetlen volt...mintha beszélnének hozzám ezek a kidobott dolgok. Emberi sorsokról árultak el sokkal többet mint azt maga a tulaj valószínűleg szerette volna" - fogalmazott. Hozzátette, a klip forgatásakor semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték, mégis elkészült a kisfilm, ráadásul épp úgy nézett ki a helyszín, ahová betévedtek, mintha egy előre elkészített díszletben lennének.
"Ez a helyszín szinte megrendezte a saját maga videoklipjét. Magáért beszélt itt a nyomor" - mondta Anna. - "Ha valami megmentheti a XXI. századi ember lelkét az az, ha körülnéz és segít. Ahogy megszűnünk csak magunkról gondolkodni és csak magunkért létezni, magunkat megvédeni, ahogy elkezdjük a nálunk kicsit szerencsétlenebbet megvédeni - ez egy láncolat - úgy mindenki följebb tudja majd húzni a szakadékba lejjebb zuhant embert. Talán így tudjuk megmenteni az emberiséget, magunkat."
Az Anna and the Barbies-ra jellemző, hogy mindig őszinte érzelmeket jelenítenek meg szerzeményeikben. Ezek az érzelmek a koncertjeiken is megjelennek, ahol hatalmas energiát közvetítenek a közönség felé. Legközelebb február 12-én az Akvárium színpadán láthatod őket.
forrás: Supermanagement