2015-ben talált egymásra Kollányi Zsuzsi és Mr. Vasovski egy világszinten is egyedülálló produkcióban, melyben dj, énekes és szimfonikus zenekar szólalt meg egyszerre. A barátsággá mélyül munkakapcsolatból azóta több közös dal is született.
„2015-ben ismerkedtünk meg Zsuzsival. A Vasovski Symphonic produkcióban dolgoztunk először együtt a Papp László Aréna színpadán egy 50 fős szimfonikus zenekar közreműködésével, saját és feldolgozás dalokkal. Ezt követően a Lélegezz volt az első közös saját szerzeményünk 2020 nyarán, utána a Fohász decemberben, és most az Úgy érzem. Nagyon egymásra találtunk, ez a dal is úgy született, hogy elmondtam az érzéseimet Zsuzsinak, és ő azt szöveggé formálta.” – meséli Vasovski Norbert dj, producer.
Az Úgy érzem egy abszolút fúzió minden lehetséges szempontból. Több különböző ember, számos zenei világ, és ami összeköti őket: a barátság és a megértés. Vasovski Norbi alap gondolatai ihlették meg Kollányi Zsuzsit a dalszöveg írásakor, Németh Zsolt pedig hozzáadta a ’80-as évek hangzást. Ritmusos, de nem gyors, igazán kellemes autózós zene. Alap témája az elveszettség, és a veszteségérzetből való fordulás a remény felé.
Zene: Németh Zsolt, Vasovski Norbert, Ferencz Péter
Ének, szöveg: Kollányi Zsuzsi
Mixing, Mastering: Vasovski Norbert, Ferencz Péter
forrás: nap média