Ugrás a fő tartalomra

Itt a klip: Az Üveghegyről jelentkezik Solére

"Dal a királylányról aki leengedte a hosszú haját a vártoronyból, csak hogy könnyebben odaférjen az ereszcsatornához, amin szépen lemászott, majd elment a pasijával Balatonra lángost enni"- fogalmazta meg gondolatait új szerzeményéről Solére. 

Az extravagáns énekesnő Generál Kristóf és Földi Ádám rendezőkkel készített klipet, aminek látványvilága egy álomvilágot idéz, a filmszerű videó teljesen magával ragad, pont, ahogy Szigeti Zsófi, azaz hangja is.

Generál Kristóf így nyilatkozott a klipről: “Az örök koncepcióm az, hogy bármit csinálok, jól szeretném magam érezni közben. Ennek megfelelően Solére klipjénél is egy könnyed és közvetlen hangulat megteremtésére törekedtem. Az ötletelés során felvázoltunk néhány fix pontot, ezeken belül pedig hagytam, hogy a helyszínen alakuljanak a dolgok. A klipet a számomra legmeghatározóbb emberekkel együtt készíthettem: Földi Ádám maximalizmusa és a gyártásvezető Sivák Zsófi lényeglátása folyamatos inspirációt jelentenek számomra. Rengeteg tervem van, a közeljövőben szeretnék például ugyanezzel a csapattal egy Beyoncé klipet is rendezni.”

Ugye, máris kedvet kaptál ahhoz, hogy élőben is meghallgasd? Június 7-én az A38 teraszán Dárdai Blankával közös koncertjén megteheted! 

Az énekesnő 2020-ban debütált Köztünk Liliom és A Hold meg én című dalaival, amelyeknek mély értelmű szövegei és különleges vizuális világú videói mutatják meg érzékeny, csajos és inspiráló világát. A FEL című slágere sokak kedvencévé vált.


forrás: SANTOS PRODUCTIONS