A Velencei-tó partját idén már augusztus 10-én, kedden bevehetik az EFOTT
fesztivál hetijegyesei. Ezen az előnapon ötállomásos vetélkedő, tábortűz,
víziszínpadon tartott akusztikus és szárazföldi koncertek mellett még
szülinapot is lehet ünnepelni Fluor Tomival és barátaival.
Az EFOTT szervezői a tavalyi kihagyás után, a Csak szabadon... szlogenükhöz
híven amellett, hogy egy minőségi kikapcsolódást nyújtó fesztivállal készülnek, előtérbe helyezték a
közösségi élmények felerősítését. A 0. napon párezres létszám mellett újraélhető lesz az
összetartozás barátias légköre, amelyet különböző programok is segítenek: napközben egy
ötállomásos EFOTT-olimpia hívja életre a csapatszellemet buborékfoci mérkőzéssel, rekeszépítéssel,
MEFS akadálypályával, street workout kihívással és beerponggal, este pedig két helyszínen várja
koncert a bulizókat. A ráhangolódóknak víziszínpados akusztikus koncerttel, az egyből a mélybe
ugróknak pedig Azahriah, a Soulwave és Dzsúdló fellépéssel kedveznek. Az este pedig Fluor Tomi és
barátaié, akik a Wellhello frontemberének születésnapjára invitálják a fesztiválozókat. Szintén az
összetartozás élményét hivatottak segíteni azok a különleges, erre a napra készült EFOTT-pólók,
amelyeket minden egyes egyetemista a belépéskor ajándékba kap.
EFOTT – Csak szabadon…