Ugrás a fő tartalomra

Itt a klip: Különleges videóklippel ünnepli a budapesti Eb-meccseket Lotfi Begi

Különleges videóklippel ünnepli a budapesti Eb-meccseket a futball-rajongó lemezlovas, Lotfi Begi: George Ezra Budapest című dalának remixével megalkotta a budapesti szurkolói zóna új kedvencét.

A dal a hivatalos szurkolói zónában hangzott el először, a Városligeti Műjégpálya területén. A lemezlovas, aki a zenét is szolgáltatja a helyszínen, elmondta: „Ha Budapest részt tud venni egy ilyen jelentőségű rendezvény szervezésében, mint a foci Eb, a legkevesebb, amit megérdemel, hogy egy videóklip segítségével megmutassuk a világnak, milyen jó hely is ez a város. Az pedig kézenfekvő volt, hogy erre a célra a Budapest című dal a legalkalmasabb” – mondta Lotfi Begi.

A feldolgozáshoz egy klipet is készítettek, amelyben Budapest legszebb és legizgalmasabb helyeit mutatják be, köztük természetesen az Eb mérkőzéseknek helyt adó Puskás Arénát is. „Az életemben a családom és a zene mellett a foci a legfontosabb, így hatalmas élményt jelentett a forgatás, és az is, hogy egy ilyen fantasztikus, nemzetközileg elismert előadóval dolgozhattam együtt, mint George Ezra. Az pedig különösen fontos elismerés, hogy ő és a kiadója is hozzájárultak a feldolgozáshoz.”

Lotfi Begi vérbeli drukkerként élőben követi majd a legfontosabb meccseket az Eb alatt. „Terveim szerint az összes magyar mérkőzésre elmegyek, csak úgy, mint 5 évvel ezelőtt. Emellett pedig többször fellépek a városligeti szurkolói zónában is, és a meccseket is szívesen nézem innen. Fantasztikus érzés egy ilyen ikonikus helyen átélni a közönséggel a foci ünnepét!”


forrás: Redlemon