Ugrás a fő tartalomra

Irie Maffia születésnap a Parkban!

Június 19-én a hazai reggae-dancehall nagyágyú, az Irie Maffia ismét visszatér a Budapest Parkba, hogy megünnepeljék velünk a 15. születésnapjukat, és a legújabb lemezüket.

A zenekart 2005-ben alapította sok évnyi közös zenélés után Élő Márton Dermot és Horváth Gáspár JumoDaddy, olyan zenészek társaságában, mint például Havas Miklós basszusgitáros, és Barabás Lőrinc jazz trombitás. Ekkor a frontemberek MC Columbo, Busa Pista és MC Kemon voltak, Sen a Dagadu csak később csatlakozott a csapathoz. Első kislemezük, a Geller EP 2006-ban, míg első nagylemezük, a Hands In The Air / Fel A Kezekkel! 2007-ben jelent meg. Ugyanebben az évben részt vehettek az olasz Rototom Sunsplash fesztivál tehetségkutatóján, ahol második helyezettként végeztek. Barabás Lőrinc a szóló projektje miatt 2008-ban elhagyta a zenekart, helyére Meggyes Ádám került. 2009-ben kiadták második, What's My Name?! címre keresztelt albumukat, melyet 2013-ban követte a harmadik korong, a Nagyon Jó lesz. A csapat 2015-ben méltó módon ünnepelte meg a jubileumi évfordulóját. Áprilisában a Budapest Parkban tartottak születésnapi nagykoncertet, ahol először mutatták be élőben a nem sokkal előtte megjelent, sorban negyedik lemezüket, a 10-et, mellyel végigturnézták az egész országot, és többek között a Művészetek Palotája nagytermét, valamint a Sziget Fesztivál nagyszínpadát is megjárták. A Balassi Intézet szervezésében júniusban New York-ba is eljutottak, ahol 4 koncertet adtak. Az album egyik legnagyobb slágere, az Easy as One, Two, Three lett abban az évben a Sziget himnusza. 2016-ban két új daluk jelent meg, a Bajnok (melyet a magyar válogatott EB szereplése apropóján írtak), valamint a Wake Up. 2017-ben a Bajnokot az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában Fonogram díjra is jelölték, valamint a Bátor Tábor 15 éves Behind the Clouds kampányának is része volt. A 2017/18-as évben a zenekar kezdeményezésére Wake Up című új slágerük egy különleges kampány címadója lett: a Semmelweis Egyetemmel, az Apáczai Csere János Gimnáziummal és az Országos Mentőszolgálattal összefogva az ország gimnáziumait járják és ezidáig már több, mint 1000 diákot tanítottak meg a hivatalos újraélesztési protokollra. (A dal BPM-je épp megegyezik a szakszerű újraélesztés tempójával)
2019 szeptemberében lépett fel legutóbb a csapat a Park nagyszínpadán a ’Baby Boom’ babaváró buli keretein belül.

A bemelegítésért Dj Elf lesz a felelős.

2021. június 19. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyár: 3.999 Ft

Figyelem! Az eseményre való belépéshez védettségi igazolvány szükséges!