A Los Angeles Film Awards legjobb videóklip kategóriában díjazta Curtis és Szabó Ádám remekét, az Ez vagyok én-t. A klip 2 hónapja debütált és már több mint kétmilliószor pörgették a YouTubeon.
Üstökösként robbant február végén a két előadó kollaborációja, amely barátságuknak is himnusza is egyben. A klip elképesztő látványvilággal érkezett, ami nem is meglepő, hiszen a videón már összeszokott stáb dolgozott. A mesteri anyagot Jimy J. Hollywood rendezte, a srácok pedig annyira parádésan alakítottak, hogy emellett még az Egyesült Államokban sem tudtak szó nélkül elmenni.
„Amikor először meghallgattam a dalt rögtön megfogott a mondanivalója, hogy a barátság mennyire fontos dolog Ádi és Curtis életében. Szerettük volna ezt megjeleníteni olyan köntösben ami egy kicsit vad, vakmerő, ezért gondolkodtunk kosztümös megvalósításban és így alakítottuk Curtis kedvenc filmjéhez”- emlékezik vissza a rendező. „A gyártásvezetőm telefonált hogy megnyertünk egy olyan díjat Los Angelesben, amit előttünk James Arthur és Travis Barker vitt el! Nagyon büszkék voltunk erre a videóklipre már előtte is, de ez hatalmas elismerés nekünk! Köszönöm az egész stábnak a kitartó munkáját”- osztotta meg Jimy J. Hollywood.
Curtis így reagált: „Ez óriási elismerés, ráadásul éppen az a klipünk nyert, ami a szívügyünk volt már az első pillanattól kezdve. Az a video, ami az igazi barátságról, a feltétel nélküli, őszinte barátságról szol. Nagyon jó érzés, hogy nem csak a nézők, hanem a szakma is elismeri a munkánkat. Teljesen meglepett a hír, de nagyon örülök és büszke vagyok a csapatra”.
forrás: Magneoton