Major Eszter neve nem csak a szülőknek lehet ismerős, akik leporellóit rongyosra forgatták az esti altatásnál, hanem bizony mindenkinek, hiszen Eszter megannyi dalt írt a hazai zenészvilág krémjének. Dolgozott együtt például Zsédával, Wolf Katival, Szekeres Adriennel, Oláh Gergővel, Kökény Attilával, számtalan dalt írt a Hooligansnek, Cserpes Laurának vagy éppen Éliás Jr-nak, akivel most közös zenét hoznak, megérkezett a Fagyi, pár gombóc vidámság.
„A Fagyit a reggae- lüktetése miatt választottam, és persze mert szeretem a fagyit. A lemezt az igényes zenét hallgató, gondolkodó szülők gyermekeinek ajánlom, akiknek a zene mellett a szöveg is fontos egy dalban”- mondta a dallal kapcsolatban Éliás Jr.
A dal a Napraforgók lemezen jelent meg, ez a második szerzemény, amit videóra visznek az alkotók, ráadásul nem is akármilyen formában.
„Ahogy kitavaszodik, nálunk kötelező program a gyerekekkel és a nagyszülőkkel a hétvégi fagyizás. A fiunk, Misi másik nagy kedvence pedig a Lego. A téma így adott volt, majd a férjem, Lázár Tibor fejéből kipattant a stop motion video ötlete”- mesélte Eszter.
A varázslatos klipben egy fiatal lány megvalósítja az álmát, miközben megismerkedik Harry Potterékkel, és láthatjuk, hogy még a Star Wars univerzum sem tud ellenállni a fagyi erejének.
A Napraforgók albumot 2019-ben Fonogram díjra is jelölték, melynek zenéjét Dusík Gábor szerezte, és olyan ismert énekesek szerepelnek rajta, mint Szekeres Adrienn, Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor, Csipa, Kökény Attila vagy Éliás Gyula Jr., aki a Fagyi című dalt énekli.
forrás: Magneoton