Ákos a 2019-es, sorrendben ötödik dupla telt házas Aréna-koncertje óta 11 koncertfilmet és 11 különleges, a karanténhelyzetre reflektáló adást tett közzé a Youtube-csatornáján. 2020 őszén megjelent az Idősziget-koncertfilm, karácsonykor az Aranyszárnyú angyal című ünnepi átírat három változata, 2021 elején pedig a Nagy Feró előtt tisztelgő feldolgozáslemezre a Jerikó.
Ákos stúdiójában tehát nem állt meg a munka, de a dupla platinalemezes IDŐSZIGET-album óta az énekes most először ad ki új szerzeményt: a FEL A SZÍVEKKEL már a szebb jövő reményében született. A zenét Lepés Gábor szerezte, Ákos írta a szöveget, az éneklés és vokálozás mellett basszusgitáron is játszik a felvételen, a jellegzetes gitárszólamok pedig Madarász Gábor munkáját dicsérik. Ma látott napvilágot a FEL A SZÍVEKKEL című maxi, a CD-n és letölthető formátumban is megjelenő kiadványon hét felvétel szerepel: a címadó vadonatúj dal két változata, valamint az Idősziget album sikerdala, a Csend leszek stúdió- és koncertverziója, ráadásként pedig három ütős remix. Érdekesség, hogy ezek közül kettőt a Bonanza Banzai egykori szintetizátorosa, Menczel Gábor jegyez, aki a zenekar megszűnése óta nemigen hallatott magáról. A kiadvány exkluzív digipack csomagolásban jelenik meg.
„A legutóbbi stúdiólemez dalai közül a Csend leszek nagy sikert aratott a munkámat régóta figyelemmel kísérő közönség körében. A dal koncertklipje tavaly szeptember óta látható a Youtube-csatornánkon, eredetileg ezzel egy időben akartuk kiadni a szerzemény különböző változatait is. Jó, hogy vártunk ezzel, mert a kiadvány anyaga sok új ötlettel és egy vadonatúj dallal is gazdagodott azóta. A „FEL A SZÍVEKKEL” igazi tempós, életigenlő dal, jó kis koncertnóta lehet belőle, ha végre újra találkozhatunk a közönséggel – be kell vallanom, ez már nekem is rettenetesen hiányzik. Külön öröm, hogy Lepe vagány átértelmezése mellé régi zenésztársam, Menczel Gabi is két nagyszerű remixet hozott, ezekkel lett teljes a kiadvány” – mondta el az énekes.
A kényszerű koncertszünet után minden remény megvan arra, hogy Ákos és a banda bepótolhasson jó néhányat a tavaly elmaradt előadásokból. „Minden a járványhelyzet függvénye, de vélhetően a 2021. december 11-i Aréna-koncerten már találkozhatunk” – reménykedik Ákos, aki azt is elárulta, hogy a karanténidőszakban befejezte régóta készülő novelláskötetét, amely még az idén megjelenhet egy neves kiadónál. Emellett forgatókönyvíró-rendezőként egy kisjátékfilm forgatását kezdi meg hamarosan.
Zene, hangszerelés, mis, master: Lepés Gábor
Szöveg: Ákos
Videó: Madarász János, PixaMad
forrás: Magneoton