Idén először adták át a WMMD Digitális Zenei Díj nevű vadonatúj elismerést, amelyet a zenei streaming területén 2020-ban kiemelkedő eredményeket elért produkciók kapták. Díjat nyert Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Bagossy Brothers Company, a Paddy and the Rats, az AK26, valamint Böbe.
A több mint ezer partnerrel rendelkező WMMusicDistribution Kft. mintegy négyezer független magyar előadó és zenekar dalait kezeli és terjeszti digitálisan. A WMMD csapata segítségével válnak elérhetővé a zenei újdonságok Spotifyon, Apple Musicon vagy épp Deezeren.
Az objektív szempontok szerint kialakított kategóriák kapcsán Sebestény-Gallasz Enikő, a hazai zenei aggregátor vezetője elmondta:
"4+1 kategóriában adtuk át az idén alapított WMMD Digitális Zenei Díjakat. Négyben mérhető, konkrét zenehallgatási és megtekintési számok, valamint a közönség visszajelzései alapján hirdettünk nyertest. Az utolsó kategóriában pedig az év partnerének járó különdíj talált gazdára. Mivel a díjakat ezúttal nem tudtuk személyesen átadni, azt kértük a győztesektől, hogy a díjak kézhezvételekor készítsenek egy kicsomagoló videót. Ezek a nyertes előadók saját közösségimédia-felületein láthatók."
Egy ilyen koncert- és fesztiválmentes év után a digitális sikerek még inkább felértékelődtek a zeneipar előadóművészei (és háttérhősei) számára, így munkájuk elismerése remélhetőleg tud egy kis inspirációt és motivációt csempészni a megnehezített körülmények közé. Egyben jelképesen a közönség és a szakma hálája is, amiért az alkotók, zenészek és stábjuk töretlenül dolgoznak a zenei vérkeringés életben tartásán - legyen szó dalszerzésről, klipek készítéséről, zenéjük terjesztéséről vagy épp az online jelenlét egyéb szeleteiről.
A WMMD a sikereket mérhető értékek, transzparens szempontok szerint tette mérlegre. Az egyes kategóriák a közönség érdeklődését tükrözve így álltak össze:
A legsikeresebb dal és videó
A streaming szolgáltatóknál (Spotify, Apple Music, Deezer) Rácz Gergő és Orsovai Reni Mostantól című dala volt a leghallgatottabb a WMMD partnereinek hangfelvételei közül. A Fonogram-díjas, A Dal 2020-győztes és slágerlista-rekorder Mostantól videóklipje szintén a legtöbbször megtekintett hivatalos zenei videó volt 2020-ban.
A legsikeresebb előadó
Az Olyan Ő-vel abszolút berobbant Bagossy Brothers Company dalait hallgatták legtöbbször a streaming szolgáltatásokban, illetve az ő YouTube-csatornájukon töltötték a legtöbb időt a rajongók.
A külföldön legsikeresebb hazai előadó
Hazánkban is igencsak népszerű, ám a hazai előadók közül külföldön a legtöbbet hallgatott előadó a Paddy and the Rats!
A legtöbb YouTube-lájkot szerző előadó
Az AK26 rajongói nyomták meg legtöbbször - a WMMD partnerei közül - 2020-ban a YouTube-on elérhető lájk gombot, amellyel egy kattintással ki tudják fejezni támogatásukat a duó iránt.
Különdíj - Az év partnere
A WMMD munkatársai szavazták meg Böbe különdíját azért, mert ő az a független előadó, aki a legtöbbet próbálja kihozni a digitális szolgáltatásokból, s akinek hozzáállása, lelkesedése nemcsak megkönnyíti a közös munkát, de eredményessé is teszi azt.
Egyedi tervezésű, exkluzív kivitelű díj
Abonyi Alma 2005 óta nagy szenvedéllyel kutatja, kísérletezi az új technikákat, trendeket a gyanták és kompozitok világában - mindezt a színek, formák kavalkádjában. Két éve nyitotta meg a Rezina Studiót, mely alkotóműhely az avatatlan kezek számára is lehetőséget nyújt, hogy beletanuljanak a gyantázás varázsába. Alma a négy alapkategória és a különdíj számára két egyedi, szimbolikus alkotást álmodott meg:
WMMD
"Elmondhatatlan öröm és izgatottság lett úrrá rajtam, amikor Enikő megkeresett a díj ötletével. Enikőt régóta ismerem és szeretem, így azonnal volt egy érzelmi töltete is a dolognak, nagyon szerettem volna egy minden sallangtól mentes, különleges és mégis befogadható díjat készíteni a WMMD-nek. Izgalmas volt a zenét absztrahálni, mert semmiképp nem figurális alkotást láttam a lelki szemeim előtt. Emiatt indultam el a hanghullámok útján."
Emberközpontú digitális zenei terjesztés
A WMMD csapata az automatizmusok és a mesterséges intelligencia világában emberközpontú ügyfélkezeléssel, folyamatos személyre szabott partneri kommunikációval segíti a mintegy 80 ezer dalos független zenei repertoár és a hozzájuk kapcsolódó produkciók előbbre jutását. Zenei disztribútori tevékenységük mellett workshopokkal, edukációs célú híranyagokkal, személyes tanácsokkal látják el el partnereiket, akikkel a produktív, közösségi szellemmel átitatott légkörben működnek együtt. A digitális zenei platformokon (YouTube, Spotify, Apple Music, Deezer, stb.) való hatékony jelenlét mellett igyekeznek irányt mutatni és termékeny ösvényt vágni a legfrissebb újítások és szolgáltatások világában.
A WMMD Digitális Zenei Díjakról készült fotók Oláh Attila munkái
forrás: lightmedia
forrás: lightmedia