Ugrás a fő tartalomra

Online versennyel motiválja a táncosokat Király Béla

A több mint 25 éves tánc- és sportmúlttal rendelkező táncos, koreográfus Király Béla hívta életre az Unity For Passion Dance-t, ami egy olyan táncfesztivál, ahol a mozgás szeretete és a tánc iránt táplált szenvedély hozza össze az embereket. Béla célja egy olyan igényes, minőségi megmérettetés szervezése, ahol a szakmai segítségnyújtást a versenyen részt vett egyesületek más versenysorozatokon is kamatoztatni tudják.

"Immáron 4 táncversenyen vagyunk túl, és mondhatni nemzetközi versenyről beszélünk, ugyanis a környező országokból is érkeztek versenyzők." - kezdte Béla a BSIDE-nak. "Elképesztő boldog vagyok, hogy ilyen kis idő alatt ilyen sok versenyző fordult meg nálunk. Legutóbbi nagy versenyünk augusztusban volt, amin 67 egyesület, 718 versenyző, 420 produkció versenyzett." - tette hozzá.


Vírushelyzet kialakulása miatt megszűntek a megszokott versenyek, Béla pedig hamar megérezte, hogy tehetséges versenyzők, zseniális felkészítők lettek motiválatlanok és egyre többen hagyták abba azt, ami éltette őket, amit szerettek, a táncot. Szívfacsaró érzés volt ez számára.

"Biztos voltam abban, hogy segíteni szeretnék, ekkor jött az Online Verseny ötlete. Itt a beküldött videókat a Youtube csatornánkon játszottuk be, majd kapcsoltunk egy stúdiót, ahol a bírók azonnal, élőben elmondták az építő jellegű kritikájukat a produkciókról. Ezzel is segíteni szerettem volna az egyesületeknek, edzőknek, hogy milyen területen kell jobban figyelniük, hogy sikeresebbek legyenek." - így Béla.

A verseny után Béla rengeteg üzenetet kapott, amiért egy ilyen minőségű online versenyt tudott szervezni. Sokan mind a három közvetítési napot végignézték, annyira élvezték és izgalmasnak ítélték az ötletet. 412 produkció érkezett erre a versenyre.

Most pedig érkezik a második Online Extra verseny, ahol a zsűri a szóbeli értékelés mellett egy pontozórendszert is bevett, amit egyből látnak majd a versenyzők a csatornán. A verseny alatt 15 arany kártyát osztanak ki a legjobb, legígéretesebb koreográfiáknak, amiket a nap végén külföldi szakemberek néznek meg és értékelnek. Egy videóhívás segítségével kapcsolják őket, így a külföldi zsűri alapján, a legjobb 15-ből kikerül majd az abszolút bajnok.

"Most kell igazán kreatívnak lennünk és minden erőnkkel arra törekedni, hogy a Magyarországon élő tehetséges táncosokat ne veszítsük el. Az utánpótlás nevelés számomra egy igen kiemelt szerepkör, most kell mindent megtennem azért, hogy a tánc ne hunyja lesz szemét egy csodás lélekben sem!" - árulta még el a szervező.

Videók beküldési határideje: Március 21. éjfél
A felvételek az info.updf@gmail.com címen várják a szervezők.


szerző: nikiahatos