Az előadó ezen a héten, egészen pontosan a születésnapján, SativuS formációjával rukkolt elő legutóbbi anyagával, ami a Még várj! címet kapta. A sráctól megszokhattuk már az edzett füleket megcélzó ütős gondolatokat, amiket rafinált rímekkel, laza stílusban tálal. Nincs ez másként a most premierező Menj elé esetében sem, amelynek megalkotásához ismét talált maga mellé társakat, és amellyel főleg az underground muzsikákat kedvelőknek kedveskednek az összeállt előadók.
"A dal érdekessége, hogy csak soproni előadók vannak benne, már régóta szerettem volna egy ilyen hazai tracket. A Jereván Zoo (Chef & Sheriff) egy legendásnak mondható csapat a városban, a nevük is egy városrészből ered. Már évek óta foglalkoznak zenéléssel és örülök neki, hogy sikerült összehozni velük ezt a közöst. Bokor pedig két utcára lakik tőlem, jó barátok vagyunk egy ideje, szuper szövegeket szokott hozni. Sajnos mostanában nem annyira aktív, mint korábban, de abban bízom, hogy ez a cucc ad majd neki egy kis motivációt, lendületet." - kezdte Curta. A Menj elé alapját a roppant tehetséges Phami készítette, a mix, master teendőket pedig CAP követte el.
"Először egy kicsit összetettebb sztorit szerettünk volna, de végül ennél az egyszerűbb imidzs klippes témánál maradtunk. Ezúttal nem én vágtam, effekteltem, hanem Wolfshoot forgatta, készítette, viszont mindannyian próbáltunk hozzátenni a kreatív részéhez, hogy minél jobb legyen a végeredmény. A helyszínt főleg a Jereván lakótelep jelentette, egy lépcsőház és a Kuruc-dombon lévő Szélmalom kaszárnya, ami Bokor részeiben tűnik fel, mert ő Sopronnak azon a részén nőtt fel." - árulta el a videó kapcsán az előadó.