A Főellenség egy új, háromtagú elektro, rock, pop zenekar: ahogy a bemutatkozójukban fogalmaznak, a formáció egy "szórakoztatóipari termék, fogakkal". A csapat valóban nem kertel, Mocsokkal együtt is című megjelenésük Budapest sötét oldalát mutatja be, kendőzetlenül.
A Mocsokkal együtt is bár Budapestet járja be, mégis inkább reality show mint turisztikai videó - a valóságot járja körbe, jó adag intrikával és iróniával leöntve. A trió maszkokban mutatkozik, nem tudni kik ők. A neveik és a titulusaik is eléggé sefőjtelmesek: Paul Destroyer (kőmorzsoló), Joseph Sobri (vasgyúró) és Alexander Rose (fanyüvő).
A klipben főhőseink marionett-bábu verziói is megjelennek, ők vágnak keresztül a nagyváros utcaszintjének mocskán. Eldobált röviditalos üvegcsék, lerúgott Lime, egy ismert tér kellős közepén otthagyott emberi fekália mellett jelennek meg. A videó egy nap alatt forgott a GrafPictures gárdájával, és nem kellett napokig keresgélniük a téma után, hiszen az, ahogy a mondás tartja: az utcán hevert.
A Mocsokkal együtt is a Főellenség második dala, a YouTube-on most már elérhető az első trekkjük is, a Covid-karantén ihlette Meg vagyunk b.szódva címen. Mindkét számon érződik, hogy a zenekar stílusában egyedien keveredik az elektronikus zene, a rock, a pop, a komoly mondanivaló és a humoros megközelítés. Még ha mocsokkal együtt is.
forrás: supermanagement