Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a Pók. A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő Kizlinger Lilla rendezett.
„A dal alapgondolata, a pók-metafora már évek óta motoszkált a fejemben. Akkoriban több alkalommal is nekiültünk megírni a szöveghez passzoló zenét, de valahogy sosem voltunk elégedettek vele, ezért pár évig a fiókban porosodott. A szöveg mondanivalója, az elfogadásra való felhívás viszont ezen idő alatt sajnos semmit sem veszített aktualitásából, sőt, ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon újra és újra rádöbbensz a helyzetre. Őszintén szólva néhány ilyen komment annyira megfogott, hogy úgy döntöttem beleírom a dalba. Például az ’Ádám és Éva, nem Ádám és Béla’ dolgot. Ez volt az, ami erőt adott nekünk ahhoz, hogy befejezzük a trekk írását.” - meséli a dal születése kapcsán a zenekar énekese, Fekete Giorgio.
A Pókhoz - az idei Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjas - Kizlinger Lilla rendezésében készített videóklipet a zenekar, amelyben a tagok egy társasjáték szereplőiként elevenedtek meg.
Forrás: Napmédia