Az énekelni mindig szerető, idén nagylemezt készítő Orsoia (Farkas Orsolya) 2017 óta nem csak hallgatja, de alkotja is zenéket. Ekkor "kellett" megélnie egy nagyobb csalódást, amit szeretett volna dalban kiírni magából, így született meg első száma, a Cheater. Innentől kezdve pedig csupa olyan barátságot sodort felé az élet, amelyekben a felek nem csak támaszai lehetnek egymásnak, hanem alkotni is tudnak közösen. A fiatal lány bár főleg a pop irányzatában mozog, de szívesen nyúl elektronikus, funky, de akár rockosabb elemekhez is, és olyan karakteres előadók inspirálják többek között, mint Dua Lipa.
„Alapvetően minden dalomat én kezdem el írni, utána pedig a FlatBand énekese, Solymár Mátyás foglalkozik első kézben a produceri munkákkal, azzal, hogy milyen legyen a hangzás. Immáron második alkalommal dolgoztunk együtt Ossó Balázzsal, akinél Érden vettük fel a nótát. Sokat ötletelünk együtt, az utóbbi időben hárman szoktunk dolgozni a dalokon, legfrissebb számom, a Közelebb is így született meg. Dalszövegíró társam is akadt Kovács Anna 'Annie' személyében, akinek alapvetően nem a szövegírás a főprofilja, de sokat hozzá tudott tenni a Közelebb-hez." - árulta el legutóbbi, nem köddé válós száma kapcsán a BSIDE-nak Orsoia.
Zene: Farkas Orsolya, Solymár Mátyás
Szöveg: Farkas Orsolya, Kovács Anna 'Annie'
Producer: Solymár Mátyás, Ossó Balázs
Mix, Master: Tóth Péter
Felvétel: Nortyx Hangstúdió
Fotó: Sinkovic Dóra
Videó: Solymár Mátyás
szerző: nikiahatos