Ugrás a fő tartalomra

A DAL 2021: Kedvenc produkcióim az első két válogató után

A DAL idén is sok szerzőt, előadót mozgatott meg, hiszen 412 pályamű érkezett be a meghosszabbított határidőig. Immáron túl vagyunk a műsor második válogatóján. Persze az idei szériában is hallhattunk sületlenségeket a zsűri szájából, akadtak értékelhetetlen dalok, valamint érthetetlen nézői döntések is. Ízlések és pofonok. Mivel nekem nincs semmilyen zenei előképzettségem, így ebbe nem is mennék bele mélyebben. Viszont igazi zene függőként most egy csokorba gyűjtöm az első két válogatóban bizonyító produkciók közül azokat, amelyek engem eltaláltak. 


Hogy őszinte legyek, az első válogató egyáltalán nem fogott meg, igen laposra sikeredett (szekunder szégyen. Bár a "legkellemetlenebb" előadást a második felvonásban szereplő Galda Levente szállította). Bíztam abban, hogy a második felvonásban már több produkció lopja be magát a fülembe, majd a szívembe. Így lett.

YOULI számomra az egyik legtisztább, legtündéribb női előadó. Pontosan ezt bizonyította ebben a műsorban is, A legjobb-bal, amelynek az álmokról, a szabadságról szóló szövegét YOULI írta. A refrént egyszerűen-nagyszerűen fantasztikusnak tartom, első hallásra a bőröm alá kúszott. Az előadásmód (élő vokál) megnyugvást, harmóniát nyújtott a mostani élőzene szegény időszakban. 

Zeneszerző: Palásti Kovács Zoltán-ZOOHACKER, Kálmán Tamás-KÁTÉ
Szövegíró: Horányi Juli-YOULÏ

Aki követi a BSIDE oldalán megjelent anyagokat, vagy az én egyéni tartalmaimat, az már tudhatja, hogy Kállay-Saunders András számomra az egyik legnagyobb zenei kincs. Imádom a muzikalitását, a témáit, azok tálalási módjait, profi előadásait, magáról a hangról pedig már ne is beszéljünk. András a  Hazaérek majd-dal ismét egy komoly (háború, harc, hazavágyódás) témát ragadott meg. Szívhez szóló produkciójával abszolút megérdemelte, hogy ő nyerje A Dal 2021 második válogatóját.

Zeneszerző: András Kállay Saunders, anatu, Gabriel Davies,
Alex Torres, Kuti Róbert, Fésűs Ádám, Siklósi Bence
Dalszövegíró: András Kállay Saunders, anatu, Gabriel Davies,
Alex Torres, Kuti Róbert, Fésűs Ádám, Siklósi Bence, Tabár István

Az eddigi legnagyobb kedvencemet a Phoenix Rt és Diószegi Kiki közöse, a Jelzőfény jelenti. Fantasztikus energiák áradnak az előadók kooperációjából, erős dinamika lett fűszerezve kellő érzelemmel. Bár nagy bánatomra nem jutottak tovább, pedig szerintem tudták volna még fokozni a továbbiakban, annak azért örülök, hogy ilyen produkciók is képernyőre kerülnek.

Zene: Phoenix RT
Szöveg: Puss Tamás, Diószegi Kiki

szerző: nikiahatos