Ugrás a fő tartalomra

Találj rá! - Tóth Szabi ajánlásai #3

Egy kis dicséret, pozitív visszajelzés, pici szeretet mindig jól esik az embernek. Egy ilyen furcsára sikeredett, sokszor impulzus nélküli esztendő végén pedig pláne sokat jelenthet. Éppen ezért indítottam útjára a  Találj rá! című cikksorozatot, amelyben hazai előadók hívják fel a figyelmet olyan pályatársak munkásságára, tehetségére, akik szerintük a jelenleginél nagyobb érdeklődést, tábort érdemelnek. Ebben a harmadik részben Tóth Szabi (Sugarloaf) osztja meg veled ajánlásait.


"Idén is zsűriztem a Hangfoglaló Kollégium Kezdő zenekaros programjában. Itt találtam rá a fiatal hip-hop előadóra, Bongorra. Bongor, azaz Berta Csongor egy igazi nyelvi zseni, friss, fiatalos, provokatív, kreatív és humoros is egyben. A hip-hop nem az én stílusom, de Bongort már rongyosra pörgettem a Spotifylomon." - kezdte az előadó.


"Szabó Áron barátom zenekara, a Dope Calypso egy zseniálisan szürreális banda. Folyamatosan hoznak ki meglepőbbnél meglepőbb klipeket. Nagy kedvencem a Kowabunga Drops." - tette hozzá.


"Tessék odafigyelni Patocska Olivérék zenekarára, az Oliver from earth-re. Nagyon ígéretes bandának tűnnek, akik egymás után hozzák ki a slágereket." - árulta el még végezetül Szabi.

szerző: nikiahatos