Ugrás a fő tartalomra

Best of 2020: Legjobb koncertek... Vagyis a Legjobb koncertfelvételek

A korábbi években egészen "nehéz" feladatom volt, amikor ki kellett választanom az esztendő(k) TOP bulijait, hiszen mindig hosszú volt a lista... Idén máshogy alakult az élet, (magamhoz képest) kevés koncerten vehettem részt, így ez a cikk is másként készül el. Az élőzenét kedvelők számára különböző televíziós és YouTube csatornák készítettek koncert jellegű műsorokat, ebből hozom el most az én kedvenceimet.

Rögtön elsőként itt van a kétszeres Fonogram-díjas DENIZ, aki a Petőfi Akusztik színpadán harmadik alkalommal muzsikált. Ezúttal egy teljesen új műsorral,  Orsovai Reni oldalán, különleges hangszerelésben adott elő olyan kiváló nótákat, mint az Egyetlen, a Csoda, az Ösvények mentén, az Ide várnak vissza, a Csillagos, vagy éppen az Elegem van. Ráadásul vendégként Maszkura is becsatlakozik hozzájuk egy ponton, már csak ezért a különleges felállásért is érdemes rájuk szánnod ezt az 55 percet.


A Máté Péter- és Erkel Ferenc-díjas énekesnő, Rúzsa Magdi idén is két alkalommal bizonyított az Arénában. Én a vasárnapi fergeteges koncerten vehettem részt. Magdi stúdió minőségben énekelt egész este, de persze néhány meglepetést is hozott az egybegyűlteknek. Ilyen volt, amikor megszólaltatott egy különleges hangszert, a dorombot, vagy amikor 7 méter magasban pörgött az Éden című száma alatt, sőt a dal lezárásaként még egy artistát is megtartott a levegőben. Az énekesnő úgy döntött, ezúttal nem DVD-t ad ki erről a koncertről, hanem mindenki számára elérhetővé teszi a YouTube csatornáján. Teljes beszámoló a koncertről ITT.


Amikor 2017-ben először találkoztam Orsovai Renivel, egyből éreztem, hogy ez a kislány szép karriert fog befutni. Úgy látszik, igazam van, hiszen Reni nem csak DENIZ, valamint Rácz Gergő oldalán, hanem a NENE formációban is bizonyít. Ráadásul a Gergővel közös Mostantól lett a 2020-as A DAL nyertes produkciója, valamint FONOGRAMot is kaptak az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategória győzteseként. Rácz Gergő 11 éves kora óta gitározik, olyan formációkban bizonyított, mint a Park, a V.I.P., a Fool Moon acapella, továbbá az egyik legaktívabb szerző is. Hogy mennyire képes eggyé válni a zenével, az ebben az 1 órás anyagban is kiderül. 


Az Eckü és Mentha vezette Hősök egyik erőssége, hogy hamar alkalmazkodik az aktualitásokhoz, ennek egyik bizonyítéka az alábbi négyszámos minikoncert felvétel is, amelyen élő keveréssel olyan nótákat hallhatunk, mint a Szó Fel 2., a Játszunk, az Olyan Egyszerű és az Aki Velünk. Egy kis vénán át zajló töltés a hiphop lelkekbe.


A Sugarloaf 25 éves fennállása alatt jó néhány tagcserén esett át, ám egy ideje már Muri Enikő bizonyít a bandában, mint frontasszony. Tavaly megjelent Sputnik nagylemezük nem tartozik a tucat kategóriába, muzsikájukat alaposan megfűszerezik egy jó adagnyi fricskával, iróniával, öniróniával. Tőlük is egy Petőfi Akusztik felvételt hoztam, amelyben olyan nóták szólalnak meg, mint a Hunny Bunny, a Depiend, a Ki követ, az Alkohol (vendég: Szabó Ádám), vagy éppen a Múlató.


A pesti éjszaka, a fesztiválfless és a lírikus elektropop egyik legnagyobb hazai kifejezője a JΞTLAG. Nem titkolom, hogy a TOP 3 legjobban hiányzó bandák közé tartoznak számomra, nagyon-nagyon hallanám őket már élőben. Egy kis vigaszt jelent hát a RAKTÁR koncertes felvételük, amelyen olyan nótákat ad elő Molnár Tamás, Czoller Bence, Lapis Botond, Demkó Mátyás, valamint Simonyi Zádor, mint a Repül az idő, a Temegén, az Ami itt történik, itt is marad, a Nincs lehetetlen, az Emlékbe, vagy éppen az Égen át.


Az 1993-óta alkotó JUNKIES nagy erőssége, hogy ösztönből játszanak, ugyanakkor mindig képesek valami újat mutatni. Szeretnek kalandozni, ezzel pedig megmutatják, hogy nem csak egyetlen módon zseniálisak. Zúzós fél órácska következik most:


Az elektronikus rock and roll számomra egyet jelent a Szivák Zsolt vezette bombasztikus CLOUD9+ formációval. Ebben a 40 percben olyan szerzemények csendülnek fel, mint a Facepalm, a Hide the pain, a Breathe In, a Closer to the Edge, valamint a Viszlát Nyár AWS sláger. A boogie garantáltan benned marad.


Egy szelíd kiscica és egy fékezhetetlen oroszlán? Ez a kettősség számomra az extrém kinézettel is taroló Pásztor Anna. Ahhoz, hogy az Anna and the Barbies formációt mára a legtöbbet koncertező zenekarok (mármint egy normális évben) közé soroljuk, hosszú út vezetett. Ennek egyik oka az, hogy az emberek nem tudták, nem tudják őket egykönnyen egyetlen kategóriába sorolni, hiszen zenéjükben megtalálhatók a pop, a punk, és a rock elemei is, valamint dalaik mondanivalói is baromi széles skálán mozognak.


szerző: nikiahatos