Bár a világjárvány hatására egy idő után sokak ihlete megcsappant, szerencsére bőven akadtak olyan előadók, szerzők, akik ebben a furcsa évben is képesek voltak nagyot alkotni. 2020-ban ezeket a dalokat pörgettem a legtöbbet.
Rúzsa Magdolna - 1 x fent 1 x lent
Pörgős, élettel teli lett Rúzsa Magdi szeptemberben megjelent száma, az 1 x fent, 1 x lent. A dögös énekesnő ebben a nótában egy rózsaszín ködös, szerelmes sztorit mesél el, amikor a vonzalom igazi édes méreg. Rúzsa Magdi idén is azt adta, amire tőle számítok. Időtálló minőséget.
Telnek a hónapok, de számomra egyszerűen megunhatatlan ByeAlex augusztusi szerzeménye, avagy az Emlékszem (vagy...), amelyben basszusgitárosa és vokálosa, Poór András is hangsúlyt kapott. Ez a fülbemászó, mégis mélynek mondható dal főleg koncertekre, fesztiválokra születhetett (vagy f*szt), nem pedig rádiós játszásokra. Utóbbira talán nincs is feltétlen szüksége az előadónak, hiszen Alex nótái rendszerint az első helyek egyikén landolnak a legnagyobb videómegosztón, a közönség szeretete (is) viszi előre a produkciót. Ezt támasztja alá az is, hogy a nótához forgott videóban rajongó hölgyeket láthatunk. Az én szívemhez mindig közel álltak az olyan klipek, amelyekben nem csak a főhős, de a mögötte, mellette bizonyító zenekar tagjai is láthatók, pont úgy, mint ebben az anyagban.
Zene: ByeAlex, Somogyvári Daniel Szöveg: ByeAlex, Poór András Keverés, master: Somogyvári Dániel
T. Danny - Szívtelen
2020 egyik legjobb szerelmi csalódásokkal kapcsolatos nótáját publikálta július végén T. Danny. Sok női előadó szájából hallhattunk már a megbízhatatlan, link pasikról, ezúttal a fiatal srác mutatta be ezt a másik oldalról. A sok pofára esés sokszor egy bezárt lelket eredményez, amivel az ember a további kudarcoktól próbálja megkímélni önmagát. Ugyanakkor vannak pillanatok, amikor a legkeményebb lélek is reménykedik a megváltásban, pontosan ez a kettősség adja a Szívtelen hangulatát. A dal zenéjét LehoLegacy, szövegét az előadó maga alkotta, gitáron pedig Aranyosi Norbert tette hozzá a szükséges pluszt.
Zene, Felvétel, Mix, Master: LehoLegacy Szöveg: T. Danny
Gitár: Aranyosi Norbert
Rácz Gergő - Mindent itt hagyok
Rácz Gergő olyan előadókkal közösködött az utóbbi időben, mint Burai Krisztián, Rico, (Szédíts másvalakit, Szállj le rólam) Orsovai Reni (Mostantól, AHA), vagy éppen T. Danny (Vége). Az előadó némi 'kihagyás' után júliusban szólóban bújt elő, a Mindent itt hagyok-kal. Sokszor láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy amikor valaki sikeres(ebb) időszakát éli, szinte rögtön rárepülnek a keselyűk, hogy belerondítsanak boldogságába. Ilyenkor ezek az emberek elfelejtik, hogy mindenkinek vannak nehéz napjai (amit nem kommunikálnak kifelé), és hogy a sikerért vélhetően keményen megdolgozott az, akit éppen bántanak. Erre remek példa Rácz Gergő is, aki nem csak egy jól éneklő előadó, de maga szerzi dalait (zene, szöveg), és rendezőként is fantáziadúsan irányítja, és utómunkálja klipjeit. Kétségtelen, hogy Rácz Gergő és Orsovai Reni igencsak a figyelem középpontjába kerültek, amikor Mostantól című számukkal megnyerték A DAL műsorát, így vélhetően ez a siker és hírnév tette aktuálissá, hitelessé a munkát.
Zene, Szöveg, Keverés: Rácz Gergő
Master: Deutsch Gábor
Deniz & Orsovai Reni - Nem érdekel
A Nem érdekel-ben a múló szerelemről, kapcsolatról mesél DENIZ és Orsovai Reni. Bár a dal nem a legpozitívabb, hiszen az elmúlásról, búcsúzásról ritkán hallani vidám zenét, viszont "kárpótolnak" a benne hallható univerzális igazságok, valamint az, hogy a dallamvilág annyira a bőröd alá kúszik, hogy vélhetően az idei nyár egyik legnagyobb slágerét hozták ki DENIZék.
Zene: Bartalos Jenő, Zoli Vekony Szöveg: Deniz, Bartalos Jenő
Hangszerelés: Zoli Vekony Mix, master: SMiTHMUSiX
Péterfy Bori & Love Band - Száz fényév
Júliusban igazi kincset, mesterművet hozott el a nyáron megjelent Szikra lemezéről Péterfy Bori. Az előadó Száz fényév című számának zenéjét Tövisházi Ambrus, rendkívül izgalmas, fantasztikusan felépített, többrétegű szövegét pedig Szabó Benedek álmodta meg. Ilyen előfutár után még jobban vártam a hetedik korongot. Hála a sok-sok munkának, remek fantáziának, izgalmas fűszerezettségnek nem kellett csalódnom ebben az albumban.
Zene: Tövisházi Ambrus Szöveg: Szabó Benedek
Essemm - Így váltam köddé
Karantén ide vagy oda, Essemm abszolút a legaktívabb produkciók közé tartozott 2020-ban is. A mennyiség szerencsére az ő esetében nem ment a minőség rovására, olyan erős dalokkal jelentkezett a rapper, mint a Próbálom, a Ha újra kezdhetném, vagy éppen a Nem éget meg. A májusban megjelent Így váltam köddé azonban talán az előbb említett anyagoknál is színvonalasabb lett, egyszerűen az első pillanattól kezdve hidegrázós. Remek ritmus, egyszerre érzékeny és erős tartalom, amelyet tökéletesen egészít ki az egyszerűen nagyszerű klip. Vigyázat, tériszonyosoknak nem biztos, hogy javasolt a képi világ.
Produced by Shiduro Mix, master: Essemm, Hibrid
BRAINS & MC ZEEK - Sivatag
Nagyon aktuális dallal rukkolt elő márciusban a BRAINS produkció. Magyarország egyik legsikeresebb elektronikus zenét játszó zenekara az egyre durvábban érezhető elszigetelődést fogta meg ezúttal, de a magyar szöveg az idei események hatására több értelmezést is kaphat. A Sivatag érdekessége, hogy Mc Zeek (Németh Péter) és Mc Columbo (Kéri András) mellett szerzőként Wolfie (Farkas Roland) is beletette azt a bizonyos szükséges pluszt. Remek profetikus anyag.
Zene: Varga Norbert (Jimbo) Szöveg: Farkas Roland (Wolfie), Kéri András (Mc Columbo), Németh Péter (Mc Zeek)
MIVIANA - O.X.Y.G.E.N.
Minya Vivien, művésznevén Miviana ebben az esztendőben alaposan beindult szóló munkásságát tekintve. A nyíregyházi kötődésű fiatal dalszerzőt, énekest több formációból (többek között Audiopoeta, Omega) is ismerheted, ám népszerűségét alighanem saját YouTube csatornájának köszönheti, ahová izgalmas cover anyagokat készít. A tehetséges lány nem szeretné magát egyetlen stílusba beskatulyázni, bátran kísérletezget, illetve többek között hegedűn, brácsán is játszik. A kevert hangzásvilággal dolgozó Miviana idén tényleg nem tétlenkedett, ám számomra az abszolút kedvencet az Odett vezetésével rendezett Zenél az utca-ban is versenyző O.X.Y.G.E.N dal, valamint az ahhoz forgott klip jelenti.
Zene: Minya Vivien, Toldi Miklós Szöveg: Minya Vivien Zenei producer, recording, mixing: Toldi Miklós Mastering: Szabó Szebasztián Producer: Polgár Odett Kiadó: Zenél Az Utca
JETLAG - MENETSZÉL
Március elején jelent meg a JETLAG sokszínű és eklektikus Emlékbe lemeze. Ezen a korongon tényleg izgalmasabbnál izgalmasabb muzsikákat hallhattam, de az egyik legérdekesebb nótát számomra a Menetszél jelenti, amely a 80-as évek hangszerelésére épült. Ez a dinamikus dal véleményem szerint egy picit hasonlít a Nincs lehetetlen-re abban a tekintetben, hogy egyszerre ötvözi a JETLAG és az egykori AFC zenei világát. A szerzeményhez egy nagyon hatásos, egysnittes videót álmodtak meg a srácok.