Ugrás a fő tartalomra

Felfrissült zenével és új klippel tér vissza a folk szupergroup, a Chalga

Pár évnyi szünet után új videóklippel tér vissza a Chalga zenekar. A rock, jazz, világ- és népzenei körökből jól ismert művészek szupergroupja megújult és felfrissült. A zenekar a közel-keleti ritmusszekciót elhagyva harsányabb, kevésbé folkos, de népzenei hatásokkal ötvözött popzenét játszik, és jövő tavaszra új lemezt készít. A Chalga december 5-én a budapesti Opus Jazz Clubban ad koncertet. 

A Chalga története a kétezres évek közepéig nyúlik vissza. A 2006-os Sabir és a 2010-ben megjelent Erdő, erdő című nagylemezek, valamint számos fesztivállépés után a folk-világzenei együttes néhány éves szünetet tartott. A látszólagos tetszhalott állapot közben azonban a művészek nem tétlenkedek: a Chalga zenéje megújult és felfrissült, a zenekar pedig újraaktiválódott. A közel-keleti ritmusszekciót elhagyták, és most harsányabb, kevésbé folkos zenét játszanak. A megújult Chalga muzsikája már inkább minőségi popzenének tekinthető sok-sok népzenei hatással. A 2019-ben megjelent ...három, négy, öt című EP régi-új dalai már a Chalga megújult irányát tükrözik, és a zenekar a legfrissebb nagylemezén dolgozik, amely a tervek szerint jövő tavasszal jelenik meg.

A Chalga igazi szupergroup, hiszen a tagjai a hazai rock, jazz, világ- és népzenei körökből jól ismert művészek. Az énekesnő a friss Junior Prima-díjas Fekete Bori, aki tudatosan építi zenei karrierjét két irányba, hiszen számos, tiszta hagyományokat ápoló formáció tagja (Dobroda, Budapest Mezőség Band), és izgatják a népzenei határterületek is (Borinka, Tárkány Művek), a tévénézők pedig a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorban láthatták. Kuczera Barbara (hegedű, ének) népzenész, zenetanár, a Makám együttes tagja, mellette jelenleg a Triolina Folk formációban, Etnofon Zenei Társulásban zenél. Horváth Móni (szaxofonok, fuvola, kaval, ének) a jazz-tanszakon végzett, majd afrikai-, török- és arab zenét játszó együttesek mellett a magyar népzenében és a környező népek zenéjében találta meg magát igazán, évekig zenélt a Makám együttesben. Szegő Dávid (dobok) szintén a LFZE-n végzett, és számos zenekart színesít érzékeny mégis energikus játékával, mint pl. a Santa Diver, Tárkány Művek, de komponált zenét kortárs tánchoz és színdarabhoz is. Takács Szabolcsot (basszusgitár, nagybőgő) többek között a Vodku, a Pg Csoport, és a Meszecsinka zenekarokból ismerheti a közönség. A zenekar vezetőjét, Zagyva Tamást, hosszabb jazz és jazz-rock előélet után szippantotta be a népzene és a népzenéből építkező zenei világ, ennek eredménye a Chalga.

A zenekar két CD-t adott ki 2006-ban és 2010-ben, számos koncertet adott és tévéfelvétel is készült velük, majd 2012-ben a zenekarvezető pár évre külföldre költözött. A Chalga a hazaérkezése után, 2018-ban indult újra.

A megújult hangzásból ízelítőt kaphat a közönség a zenekar új videóklipjéből, amelynek Révészem a címe. A dal a magyar népzenében és a görög mitológiában is ismert alvilági révész-allegóriát dolgozza fel, Kharónt, aki a bűnös lelkeket segíti át az élők és a holtak világát elválasztó folyón. 

A Chalga zenéjét élőben december 5-én a budapesti Opus Jazz Clubban lehet meghallgatni.


Forrás: PRgarden