2018-ban a BAAB zenekar megalakulásával egy új alter szupergroup jelent meg a magyar
zenei színtéren. A bandát népszerű figurák alkotják: a Mocsok 1 Kölykökből ismert Pulius
Tamás, Hargita Gábor az Uzipovból, Fábián Tamás az Óperentziából, valamint Horváth
Barnabás Botond Barnsz, akinek neve többek között a The Hated Tomorrow-ból, vagy a
Soerii & Poolekből csenghet ismerősen.
Az elmúlt két évben a BAAB bevette a főbb budapesti koncerthelyszíneket – Akvárium,
Barba Negra, A38, Instant, Robot – és szerves része lett a fővárosi klubéletnek. Önálló
koncertjeiken kívül olyan bandák előzenekaraként álltak színpadra, mint a Punnany Massif, a
Supernem vagy a Holychicks. 2019-ben a BAAB leigazolt a Mertez Managementhez, ettől
kezdve profi szakmai stáb egyengeti útjukat.
A zenekar az utóbbi időszakban is aktívan töltötte az idejét. Elvégezték első nagylemezükön
az utolsó simításokat, sőt, április 24-én Magyarországon az elsők között tartottak élő stream
koncertet egy közismert nemzetközi oldalon, majd Takács Jappán Zoltánnal kiegészülve
rendhagyó felállásban adtak koncertet a Hajónapló műsorának keretein belül a Petőfi TV-n.
Fontos mérföldkő a BAAB életében az első nagylemez; az elmúlt két évben sok ember járult
hozzá az ide vezető úthoz - „a BAAB egy igazi pop-cosa nostra” - fogalmazott Jappán,
akinek jóvoltából a banda koncertjei a kezdetektől tökéletesen szólalnak meg élőben és
streamen is.
A zenekar életében fontos szerepet töltött be Csákvári Péter is, aki több ízben örökítette
meg koncertjeik pillanatait. Segítségével már az első évben egy vagány live sessionnel
rukkolhatott elő a banda, most pedig a BAAB-ot Tiny Wasteland néven ismert miniatűr
világára formálva, elkészítette a Régi jó dolgok lemezborítóját.
Horváth Barnabás Botond, a BAAB gitárosa, és egyben a korong zenei producere így mesél
a Régi jó dolgokról:
“Mind a zenekar tagjaként, mind producerként nagyon jó élmény volt ezen a lemezen
dolgozni, szeretem ebben a brigádban, hogy kompromisszummentesen, szabadon
fogalmazhatunk meg gondolatokat, és tudjuk, hogy ha a másik valamit felülbírál, az nem
önzőségből történik, hanem a közös cél érdekében.
A Régi jó dolgok cím a mondást is idézi; ezzel és a szövegek tartalmával is arra utalunk,
hogy emberek vagyunk, változunk bizonyos dolgokban, és sok mindent átélünk. Ezeket az
élményeket próbáltuk olyan formába önteni, hogy a dalok kifejezzék azokat az érzelmeket,
amiket ezekben a változásokban, helyzetekben megéltünk.
A szövegeket Pulius Tomival (ének, billentyű) ketten írjuk, ami egy szerencsés helyzet, mert
nagyon jól kiegészítjük egymás gondolatait. Természetesen ez a dinamika az egész
zenekarra jellemző, bárki gondolata lehet gyökere egy dalnak.”
Bár a fennálló helyzet miatt a lemezbemutató koncert még várat magára, a BAAB, figyelve a
változásokat, tervezi a jövőt.
Az idei évet annak szentelik, hogy minél több emberhez eljuttassák a megjelent albumot, de
az ötletelés náluk sosem áll meg, már elkezdtek dolgozni az új dalokon is, és jövőre
szeretnék bepótolni az idénre tervezett vidéki koncertjeiket is. Azért a nyári szezonban sem hagyják unatkozni a közönséget: A BAAB-ot legközelebb a
debreceni Campus Eleven fesztiválon csíphetitek el élőben, augusztus 21-én.
Forrás: Fruzsina Lederer