Az idei év alakulása nagy hatással volt a Péterfy Bori & Love Bandre, így a Szikrán is érezhető a különös időszak lenyomata: „A bezártság összes őrületét és dühét sikerült kreatív energiává alakítanunk, és közösen becsatornáznunk a lemezkészítésbe. Nyitva levő stúdió híján ki-ki a saját otthonában rögzítette a sávokat, például a dobosunk, Gáspár Geri konyhai edényeket is be kellett vessen a cél érdekében.” – mesélte Tövisházi Ambrus zenekarvezető és zeneszerző, producer.
A legtöbb szöveget Bori írta a lemezre, párhuzamosan dolgozva Ambrussal:
„Mindig irigyeltem azokat az művészeket, akik elvonulhattak alkotói szabadságra, de a mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy hónapokat a színpadtól távol töltsünk. Ezért nagy élmény volt a karantén alatt az összes energiámat egy helyre összpontosítani. Hihetetlenül inspirált ez a kizökkent világ, és Ambrussal is nagyon erősen hatottunk egymásra.” – emlékszik vissza Bori az alkotás számára újszerű folyamatára.
A lemezen több nagyszerű művész is vendégeskedik. Olyan szövegírók is részt vettek a munkában, mint Szabó Benedek, aki a Száz fényévet, illetve a Ki tartja az égboltot föléd? verzéjét jegyzi; és Dévényi-Hajós Kristóf a lemezzáró Meteor szerzője. Ami valójában nem más, mint egy Havasi Balázs-feldolgozás, hiszen eredetileg kettejük korábban aktív, a The Unbending Trees nevű zenekarának egyik angol nyelvű szerzeménye volt. A címadó dalban pedig egy grandiózus dobszólóval tűnik fel a nemzetközi extrém zenében is aktív Pándi Balázs.
Az új anyag egyszerre sokszínű és koherens, a kontroll elvesztése és újra megtalálása mellett a szikra/tűz motívumát több dalon is keresztül fűzve olyan témákat járnak körbe, mint a magány (Száz fényév), a lázadás (Szikra) vagy például a túlélés (Nem ma).
A tartalom mellett a forma is koncepciózus egységbe került, méghozzá különleges mozgóképes elemekkel, hiszen - ahogy Ambrus mesélte -, nagy hatással voltak rá a filmzenék az anyag készítésekor. Mintha egy-egy képzeletbeli filmjelenet zenéjét hallgatnánk, például egy titkos viszonyról (Lula Luna), a teljes összeomlásról (Keringő), vagy akár a világvége előtti utolsó napok fülledt feszültségéről (Meteor). A trackeken organikusan simul össze az Ambrus által festett filmes világ és a Bori-féle szexi vagányság, ahogy a szövegeken keresztül próbál dühösen kitörni a tehetetlen izoláltságból akár a mámor, akár egy forradalom által.
Az albumhoz készült teljes hosszúságú szöveges videón is érződik a filmes hatás: ahogy Bori fut az erdőben a nézők felé, lassított felvételben hátra-hátra pillantva, akár egy üldözéses jelenet is lehetne.
Forrás: Ráhel Herendi