2020 áprilisában Kovács Kati Fonogram-életműdíjat kapott, ám ahogyan a MAHASZ által odaítélt szakmai díjak kihirdetésére is online került sor, úgy az énekesnő tiszteletére készült produkció is videós formát öltött. Ugyanis az eredetileg színpadra tervezett közös zenélés résztvevői úgy gondolták, hogy a megfelelő tiszteletnyilvánítás nem maradhat el, ezért most egy videóban szólaltatják meg a művésznő meghatározó dalait.
Öt felejthetetlen Kovács Kati-sláger csendül fel az egyvelegben Ember Márk, Heincz Gábor Biga, Kontor Tamás és Szolnoki Péter előadásában, Binder Norbert zongoristával kiegészülve. A "nemek fordított arányát" hivatott helyrebillenteni a rockercsajokból álló HolyChicks zenekar (Hunyadkürti Éva, Lahucsky Kriszti, Seprényi Fanni, Tiszai Vivien), akik elementáris erővel kísérik a fiúkat a nem mindennapi produkcióban.
A fiatal zenészek megmutatták az elkészült videót Kovács Katinak, akinek annyira tetszett saját dalainak 2020-as újragondolása, hogy a közel ötperces slágermix végén ő is feltűnik néhány másodpercre.
A slágeregyvelegben elhangzó dalok:
Rock And Roller (szerző: Presser Gábor)
Add már, Uram, az esőt (zeneszerző: Koncz Tibor, szövegíró: Szenes Iván)
Úgy szeretném meghálálni (zeneszerző: Gábor S. Pál, szövegíró: Szenes Iván)
Nem leszek a játékszered (zeneszerző: Gyulai Gaál János, szövegíró: Hajnal István)
Szólj rám, ha hangosan énekelek (zeneszerző: Presser Gábor, szövegíró: Adamis Anna)
A Fonogram Respect Team 2020 előadói:
Ember Márk - ének, vokál
Heincz Gábor "Biga" - ének, vokál
Kontor Tamás - ének, vokál, gitárok
Szolnoki Péter - ének, vokál
HolyChicks: Hunyadkürti Éva - vokál, Lahucsky Kriszti - gitár,
Seprényi Fanni - basszusgitár, Tiszai Vivien - dob
Binder Norbert - zongora, billentyűs hangszerek