Alig egy hónapja fixálódott, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban,
augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. A szervezők,
ahogy ígérték, mára közel 100 fellépő nevét tették közzé honlapjukon. A headliner Flo Rida mellé
hiánytalanul érkezik a hazai szakma krémje!
Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül
felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak
a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba.
Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a
Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a
Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a
Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő
csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál.
Az EFOTT egyik egyedisége, hogy mindig készül olyannal, ami még nem volt: fellépő-felhozatallal,
különleges színpadi show-val, vagy éppen áthangszerelt zenével. A tavaly vendégénekesként
elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on! A közönség így élőben is
hallhatja vadonatúj, a napokban debütáló slágerét.
"Elképesztően örülök a felkérésnek, hiszen szerettem volna a karrierembe még több
fesztiváljelenlétet. Idén pedig az egyik legnagyobb hazai fesztivál nagyszínpadán játszhatunk a
zenekarommal! Ez egy elismerés számunkra mind a közönségtől, mind a szervezőktől. Reméljük, hogy
sokan részt vesznek majd az EFOTT-on, és biztonságban szórakozhatunk együtt" – nyilatkozta Király
Viktor, aki az előző évben, vendégszereplése után hajnalig bulizott a Velencei-tó partján.
Az újdonságok mellett az EFOTT azért megmarad hagyományánál, miszerint minden zenei stílusból
felsorakoztat alternatívát, hogy mindenki megtalálja kedvencét a repertoárban. A honlapon
mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi
lebontásban – így innentől akár már össze is állítható a megnézendő koncertek listája.
EFOTT, csak szabadon...
Forrás: Efott