Több mint két hónappal az indulása után ér véget a világ minden bizonnyal leghosszabb, és egyben egyetlen virtuális fesztiválja, a Maradj Otthon! Fesztivál. A nonprofit rendezvénysorozatot a koronavírus-járvány kapcsán meghozott, lakhely elhagyást korlátozó intézkedések ihlették: szervezői - a VOLT Produkció társadalmi munkában dolgozó stábja - arra vállalkoztak, hogy a koncertek és egyéb társasági programok nélkül maradt közönségnek ingyenes, interneten keresztül nézhető programokat kínáljanak, rengeteg példakép és sztár közreműködésével arra biztassák a rajongókat, hogy tartsák be a szabályokat és maradjanak otthon. Ugyancsak egyedülálló módon a Maradj Otthon! Fesztivált száznál is több hazai fesztivál, klub, kulturális intézmény közösen alapította.
KÖZÖS CÉL
Március 21-én, a VOLT Produkció felkérésére száznál is több hazai fesztivál, klub és kulturális intézmény összefogásával, közösen indították el a Maradj Otthon! Fesztivált. „Közel 30 éve foglalkozunk fesztiválok, koncertek, kulturális események szervezésével. Ezekre a programokra idehaza több millióan járnak évente. A veszélyhelyzet kihirdetésekor éreztük, hogy meg kell szólítani ezt a hatalmas közönséget, tudatosítani kell, hogy a szabályokat komolyan kell venni, otthon kell maradni. Ennek érdekében kerestük fel a legfontosabb hazai fesztiválok, klubok szervezőit és példátlan összefogás eredményeként száznál is több szervezettel közösen, pár nap alatt elindítottuk a Maradj Otthon! Fesztivált. A hiteles hazai sztárok, a fesztiválok, klubok főszereplői valódi példaképek, akiket százezrek követnek. Őket biztattuk arra, hogy egyrészt az otthonukból jelentkezve szólítsák meg a közönségüket, másrészt tervezzenek olyan eseményeket, amelyek a rajongókat érdeklik, lekötik, otthon maradásra bírják. Két hónap alatt több száz eseményt szerveztünk a partnereinkkel közösen, az oldalt közel 50 ezren követik, és 2 milliónál is több embert értünk el.” – mondta el Lobenwein Norbert, a Maradj Otthon! Fesztivál alapítója, aki bízik abban, hogy augusztus közepétől már újra a valódi fesztiválokon találkozhat a közönség az előadókkal.
FONTOSABB KONCERTEK
A Maradj Otthon! fesztivált Rúzsa Magdi különleges produkciója indította, legelső kanapékoncertjét pedig Járai Márk adta. Az elmúlt 2 hónap alatt olyan előadók szerepeltek a virtuális színpadukon, mint Caramel, Lovasi András, Szakács Gergő, a Margaret Island, Siklósi Örs, Szivák Zsolt, Kama, Hangácsi Márton, Molnár Tamás, Iamyank, Iamsoyuz, Takács Vilkó, a New Level Empire, Pély Barna, Kocsis Tibor, Ya Ou, a Sugarloaf, Petruska, a Roy és Ádám Trió, a Carson Coma, Szeder, Kardos Horváth János, Ripoff Raskolnikov, Fekete Jenő, Follow the Violin, Freddie, vagy a Club 54.
A fesztivál egyik állandó program-elemét Ákos szolgáltatta: minden héten szerdán este egy-egy újabb Arénakoncertjét premierezhettek, szombat esténként pedig Karanténnaplóval jelentkezett.
ONLINE PARTYK
A Lotfi Begi és Andro vezette csapat Begi házának kertjében kezdte a délutáni DJ seteket, de zenéltek egy Balatonon sikló yachton a Halott Pénz két tagjával, és 10 DJ társukkal együtt a Gödöllői Királyi Kastély kertjében is. Utóbbihoz jótékonysági akciót is társítottak: 5 millió forintot gyűjtöttek össze a zeneiparban tevékenykedő háttérmunkások megsegítésére.
Óriási sikerrel futottak a Tesco Disco-k, Jumodaddy DJ-sejte és a Vasovski live is, de csatlakoztak underground partykhoz is.
#MARADJOTTHONCHALLENGE
A #maradjotthonchallenge segítségével minden este 19:00-kor egy-egy híresség látta vendégül a fesztivál követőit. A sort Majka indította, és a két hónap során olyan sztárok vállalták a bejelentkezést, mint Till Attila, Sebestyén Balázs, Király Viktor, Ördög Nóra, Kowalsky, Metzker Viki, Rúzsa Magdi, Sena, Puskás Peti és Dallos Bogi, Fluor, Bagossy Norbert, Csorba Lóci, Schoblocher Barbi, Csonka András, Pál Dénes, Ganxsta Zolee, a BSW, Szabó Győző, de az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is mesélt a hétköznapjairól. A legtávolabbról, a járványhelyzet egyik epicentrumából, New Yorkból Hien jelentkezett.
PREMIEREKNEK IS HELYET ADTAK
A Maradj Otthon! oldalán számos videoklip és kisfilm is nagy sikerrel debütált: többek között a Kiscsillag, a Ladánybene 27, a Brains, a Roy és Ádám Trió, Caramel és a Honeybeast, a Blahalouisiana, a Cloud 9+, az Anima Sound System, valamint az Irie Maffia és a Follow the Flow közös klipjét, vagy a STRAND fesztivál All Stars anyáknapi videóját, a Quimby és Rúzsa Magdi koncertfilmjét is itt láthatták először az érdeklődők. Vasárnaponként a Maradj Otthon! oldalán tartották a Road Movie Guide sorozat premierjeit, a műsorvezető Tillával, a Bagossy Brothers Company, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi és a Margaret Island főszereplésével.
NAGY BESZÉLGETÉSEK
A karanténidőszakban számos izgalmas beszélgetésnek is helyet adott a social media. A Maradj Otthon! fesztivál facebookján többek között a Brain Bar, a Majdnem Híres Rocksuli, az MTV Magyarország és a MOL Nagyon Balaton műsorai is megjelentek, boncolgatva a kialakult helyzetet és a lehetséges forgatókönyveket a jövőre.
EGYÉB, FONTOSABB ESEMÉNYEK
A napokat mindig testedzéssel indították: a Forró Jóga oktatói és a Suhanj Fitness edzői mozgatták át az otthonmaradó fesztiválozókat.
Delente az Etyeki Piknik séfjének iránymutatásával egy-egy híresség főzött élő, egyenes adásban, péntekenként pedig Steiner Kristóf és Nimrod Agan jelentkezett Görögországból, könnyű, vegán ételek elkészítését tanították a nézőknek.
A Várkert Bazár is rendszeresen kapcsolódott be programjaival, Juhász Anna és Ugron Zsolna kedvenc olvasmányaikat mutatták be az #énésakönyvem-ben, és a maradjotthonchallenge-ben is feltűntek.
Népszerűek voltak a délután 2-kor kezdődő felolvasások: először Ember Márk, majd Fenyő Iván, Muri Enikő, és Eke Angéla szórakoztatta a közönséget, de többször csatlakozott Kiss V. Balázs is, aki bűvésztrükköket tanított az érdeklődőknek.
A hétvégeken a Generali Gyerek Sziget népszerű fellépői hoztak programokat a legkisebbeknek, délután pedig a Divat PLACC támogatásával tehetséges kézműveseket, az UP Galéria segítségével pedig képzőművészeket mutattunk be.
A Pamkutya duó különleges, "karantén-tehetségkutatójára" több százan jelentkeztek, a YouTube-on futó elődöntő- és döntő-közvetítéseket több ezren követték.
AZ ELMÚLT 2 HÓNAP SZÁMOKBAN
A március 21-i indulás óta közel ötvenezren követték be, az eseményt - amely a Facebook szabályai szerint csak két hétig működhetett - százezernél is többen látogatták.
Volt olyan nap, amikor közel 180 ezer embert értek el organikusan, mindenféle hirdetés nélkül.
Facebook eseményeikkel 2 millió embert értek el és 120 ezer fölötti visszajelzést kaptak.
Az élő bejelentkezések az előadók számára is rendkívül hasznosak voltak. A nézettségi adatokat tekintve egyértelmű, hogy a Maradj Otthon! fesztivállal összefogva képesek voltak megsokszorozni egy-egy karanténkoncertjük elérését, és remélhetőleg sokan olyan közönséghez is eljuthattak, akiket önerőből, segítség nélkül nem tudtak volna elérni.
HAPPY END
A Maradj Otthon! fesztivál stábja a járványhelyzet miatti korlátozások feloldása után úgy döntött, itt az idő, hogy elbúcsúzzon a közönségtől, és arra biztassa a nézőket, hogy a biztonsági előírások betartásával lassan térjen vissza a virtuális térből a valódi előadások, koncertek, fesztiválok világába.
A fesztivál záró napján, május 23-án, szombaton is tartogat még meglepetéseket. Lesz többek között Generali Gyerek Sziget előadás, elbúcsúzik tehetséges kézműves-tervezőket bemutató Divat Placc, Andro és Lotfi Begi ismét egy különleges helyszínről jelentkezve csinál livestream DJ setet, és 19:00-kor kezdődik a Hegyilevegő Online Fesztivál a Bagossy Brothers Companyval és barátaikkal - többek között a Margaret Islanddel, Csorba Lócival, Beck Zolival (30Y), valamint Boros Csabával és Péterrel (Republic).
A fesztivál szervező stábja köszöni az alkotók gyors, önzetlen és lelkes hozzáállását, és a rengeteg programot, amivel hozzájárultak a #maradjotthon kampány sikeréhez.
A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL szervezői:
A38 Hajó, Agárdi Popstrand, Akvárium Klub, Alföldi Street Food Fesztivál, Alterába Fesztivál, Analog Music Hall, B.my.Lake, Backstage Art Club Edinburgh, Balaton Sound, Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), Bánkitó Fesztivál, Barba Negra, Barlang Szentendre, BME Egyetemi Napok, Bridge Hallgatói Klub, Budai Szabadtéri Színház, Budapesti Showszínház, Budapest Park, Budapest Promoter, Búgócsiga, Campus, Csabai Kolbászfesztivál, Debreceni Bor- és Jazznapok, Debreceni Virágkarnevál, Diósgyőri Vár, Dürer Kert, East Fest, EFOTT, Egerszeg Fesztivál, Erőd Klub, Etyeki Piknik, Expresszó, F.A.L.U. Fesztivál, FEZEN, FEZEN Klub, Fishing On Orfű, Food Truck Show, Főnix Csarnok, FröccsFest, Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Gencsi Söprű Néptáncfesztivál, Grand Café Szeged, Gyömrői Street Food Fesztivál, HALL, Hangár Music Garden, HangÁsz ”Produkció”, Harley-Davidson Open Road Fest, Helynekem, Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál, Keresztury Dezső VMK, KLASSZ a pARTon, Kobuci Kert, Koncertszervezo.hu, Kölcsey Központ Debrecen, Lovagi Tornák Tere, Lovarda Debrecen, Madách Imre Művelődési Központ, Magneoton, Mika Tivadar Mulató, Millenáris Park, MOL Nagyon Balaton, Monoki Babfesztivál, Music Channel, Művészetek Háza Miskolc, Művészetek Völgye, Nádasdy Történelmi Fesztivál, Nagyerdei Víztorony, Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, Országos Vadpörkölt Fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Paloznaki Jazzpiknik, Papp László Aréna, Partiumi Magyar Napok, Pécsi Est Café, Petőfi Kultúrtanszék, Petőfi Rádió és M2 Petőfi TV, PLACC, Plázs Siófok, Puskás Aréna, RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, ROCK1, Rómer Ház, Say Hello, Shop Stop, STRAND Fesztivál, Symbol Budapest, Szélrózsa - Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó, Sziget Fesztivál, SZIN, SZEN, Szombathely Város, Tabán Fesztivál, Telekom VOLT Fesztivál, Tiszavirág Fesztivál Szolnok, Tiszafeszt Zenei és Kulturális Fesztivál, Tőserdő Szépe Tiszavirág Fesztivál, Trafo Club Gödöllő, TRIP Hajó - Első Magyar Karanténszínház, UP Újpesti Rendezvénytér, Várkert Bazár, Várkert Irodalom, VeszprémFest, Veszprémi Utcazene Fesztivál, VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, VIBE Fesztivál, VOLT Café Sopron, Waldorfeszt, Y-Production, Zebra Klub, Zorall Sörolimpia, Zsolnay Fényfesztivál, Zsolnay Kulturális Negyed
A MARADJ OTTHON! FESZTIVÁL egy nonprofit kezdeményezés, munkatársai társadalmi munkában vettek részt benne. Támogatást, szponzorációt senkitől nem fogadtak el. Az induló oldal a fenti célokon túl semmilyen más célt nem szolgált, más tartalomnak nem ad otthont. A felmerülő költségek finanszírozását a VOLT Produkció önerőből vállalta.
Forrás: Sziget Sajtóiroda