Két fantasztikus hangú tehetség izgalmas kollaborációja látott ma napvilágot a legnagyobb videómegosztón. Aki olvasott már tőlem, az tudja, hogy Berkes Olivért az egyik legnagyobb zseninek tartom a hazai fiatal férfi énekesek között. Olivér a Számítok rád című dalban a kristálytiszta hangú MissMood-dal alkotott közösen. Az énekesnő állandó partnerén, Rico-n kívül még nem dolgozott együtt más férfi énekessel, így ez az anyag többek között ezért is különleges.
„Nagyon izgalmas volt a munka Olivérrel, és a lehető leggördülékenyebben haladtunk. Mintha ezer éve együtt dolgoznánk, igazi csapatmunka volt, és sokat tanultunk egymástól a stúdióban” – mesélte Miss Mood.
„Mindenképp olyan szöveget szerettünk volna, ami azon túl, hogy szerelmes témájú, más mélyebb tartalommal is bír. Azt az érzést járjuk benne körül, amit a családunk, szeretteink iránt érzünk: óvjuk, védjük őket és ők is minket, az életünket is rájuk bíznánk. Engem ez a feltétel nélküli szeretett ihletett meg. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a létünket és a bizodalmunkat mások kezébe kell helyeznünk, akik önzetlenül végzik a hivatásukat, mint az egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók. Ezzel a számmal előttük is tisztelgünk, hiszen ők azok, akik akkor is a bajba jutottakért dolgoznak, mikor mindenki más már a családjával van”– folytatta az énekesnő.
Olivért ezúttal nővére inspirálta, aki több kórházban is orvosként bizonyít. Producerként SMiTHMUSiX segítette az alkalmi duót, a dalhoz készített animációs kisfilmet pedig Czoller Bence, Nagy Botond és Barna Joci (grafika) alkotta meg.
„A klip készítésekor nem tudtunk szó nélkül elmenni a járvány okozta helyzet mellett. Azon túl, hogy hálánkat fejezzük ki azoknak, akik a legsötétebb időkben is minket szolgálnak, szerettünk volna egy kis „gyógyírt” csempészni mindenki életébe, akik most a magánnyal, vagy más nehézségekkel kénytelenek megküzdeni” - mondta Olivér.
Egy tuti, a két előadó betonbiztos hangjára mindig számíthatunk.
szerző: nikiahatos
nyilatkozat forrás: Magneoton