Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es Épp Most című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amely nagyrészt a szerelem-szakítás-továbblépés témaköröket járta körbe. A Közelebb című EP 5 számot tartalmaz, ezek közül többet már ismerhetünk, ilyen például a Keresem a helyem, amely már túl van az egy millió megtekintésen.
„Eddig úgy érzem, hogy a dalaimban és dalszövegeimben mindig próbáltam a legjobb színben feltüntetni magam. Ez az EP szövegvilágban a tökéletlenségek, hibák felvállalásáról szól. Mi van, ha a felszín alá nézünk. Ha közelebb engedlek látod a gyengeségeimet, hibáimat, kételyeimet, de jobban megérthetsz, megismerhetsz, megszerethetsz. Sokkal inkább koncepcióban gondolkoztam. Mindegyik dal, egy lelki állapot, egy életszakasz bemutatása. Fontosnak tartottam, hogy túllépjek a klisé témákon, és legyenek önelemző, önreflektív dalok. Dalonként váltakozik a magabiztosság és a sebezhetőség ábrázolása.” – mesélte a kislemezről Bogi, amelyen az összes dalt Wagner Emillel közösen írtak, és Somogyvári Dani hangszerelt.
A kialakult helyzet miatt sajnos a lemezbemutató koncertre egy ideig még várnia kell a közönségnek, de Bogi addig is számos meglepetéssel készül.
Forrás: Péter Kedves