Ugrás a fő tartalomra

Te hallottad már a remény himnuszát? Itt az Europa 2020!

Újragondolták Varga Miklós Európa című dalát. Mégpedig kiválóan. A nagy klasszikust az arany és platina lemezes, 17 éves kora óta énekesként aktív Nagy Szilárd és Ragány Misa színész (Békéscsabai Jókai Színház, Cervinus Teátrum, Szarvasi Vízi Színház, Csiky Gergely Színház, Nemzeti Színház, RaM Colosseum, Szegedi Nemzeti Színház) formálta át. A koronavírus terjedésének időszakában ez az anyag a remény himnusza is lehet, ahogy ezt az előadók céljukként meg is fogalmazták. 

„Súlyos kihívások előtt áll kontinensünk és hazánk is. A felmerülő sorskérdésekre igyekszik választ találni a mű, ami üzenetet fogalmaz meg minden egyes embernek: a felelős magatartást és az összefogás szükségességét kívánja hangsúlyozni ebben a nehéz helyzetben is” - írta a megjelenéshez Szilárd. 

„A dal felfrissült, de mégis fennkölt hangzásvilágában nagyon mély üzenetek érintik meg a nézőt-hallgatót. Emellett igyekszik csillapítani a bennünk rejlő félelmeket, hittel és jóakarattal pedig bíztat mindannyiunkat. Soraiból mindvégig kicseng a reménykedés és a szép jövő képe” - tette hozzá Misa.

Az anyag érdekessége, hogy a klipben az eredeti előadó, Varga Miklós is megjelenik. „Szilárdot ismerem, mint érzékeny művészt, mint komoly üzletembert és ifjú családapát. Tudtam, hogy jó kezekbe adom ezt a számomra oly fontos dalt. Ebben a kritikus helyzetben hitelesen és új tartalommal frissítették meg a dalt. Büszke vagyok az alkotásukra és kívánom, hogy valóban a 'remény himnusza' legyen az Európa 2020”. - árulta el Varga Miklós. Szilárd és Miklós több alkalommal dolgoztak már együtt, tavaly például az István a királyban szerepeltek közösen.

Az Europa 2020-ban érezni lehet, hogy színészek énekelnek, az irány egy picit musicales, de a maga műfajában mindenképpen kiváló munka, hibátlan éneklés. Gratulálok!

Az eredeti mű (Európa) szerzői: 
Szövegíró: Varga Mihály. Zeneszerző: Varga Miklós

Európa 2020 szerzők:
Szöveg: Dr. Nagy Szilárd, Ragány Misa, Nagy Szilárd, Toldi Tamás
Hangszerelés: Cseh István
Stúdiómunka, keverés: Szűcs Norbert
Népi hegedű: Török Tilla
Kórus: Ágoston Máté, Török Tamás

Klip:
Operatőr - Kardos Zsolt
Videotechnikus - Nagy Attila
Drón operatőr - Vámos Bence
Vezető operatőr, vágó - Vámos Zoltán
szerző: nikiahatos