Ugrás a fő tartalomra

Régi szerzeményét porolta le az Einstand

Az Erős testvérek folytatják a 2018-as Ellenség EP dalainak megjelentetését: a néhány hete debütált Dobpergés című Einstand-dal után íme a történet folytatása, mely az Ajjaj, túl erős már az ellenség névre hallgat. A dalban megtudhatjuk, mi történik amikor valaki már nem tud szép szóval hatni a környezetére, és drasztikusabb eszközökhöz folyamodik.
"Ez az egyik legrégebbi dalunk, még sok-sok évvel ezelőtt íródott másik formációnkban. Aztán elővettük, leporoltuk, majd a Jappan & Barnsz szétmarcangolta és odaköpte nekünk. Azóta szeretjük!" - kezdte Marci a dal kapcsán. "Régóta szerettünk volna ilyen stílusú videót készíteni az egyik dalunkhoz. Ez tűnt a legalkalmasabbnak, ennek voltak leginkább képeket festőek a sorai." - tette hozzá Józsi.

A felvételt a zenekar eddigi szokásához híven a Jappan & Barnsz (Takács Zoltán Jappán és Horváth Barnabás Botond) producer páros közreműködésével készítette.

Az Einstand nemrégiben megnyerte a Roxiget tehetségkutatót. Legközelebb szeptember 27-én lépnek fel a Mika Tivadar Mulatóban a Grand Club zenekarral közösen.