Ugrás a fő tartalomra

The Biebers és Blahalouisiana együtt a Budapest Parkban

Augusztus 23-án egy különleges közös koncertre készül a The Biebers és a Blahalouisiana a Budapest Parkba. Az esemény azért is kuriózum, mert ez lesz mind a két csapat egyetlen nyári budapesti koncertje, sőt mi több a The Biebers minden eddigit felülmúló látványt ígér!

A The Biebers körül most szó szerint izzani fog a levegő a Budapest Parkban. Az együttes elmondása szerint pályafutásuk eddigi legkomolyabb fénytechnikájával érkeznek a koncertre. A fesztiválszezonban kikristályosodott repertoárjuk pedig garancia arra, hogy a nyár egyik legnagyobb bulijában lesz részünk!


„A The Biebers és a Blahalouisiana már turnézott együtt 2016-ban, van közös múltunk. A mostani koncertnek is az adja az ízét, hogy két azonos korosztályt, de más stílust képviselő zenekar lép színpadra egymás után. Olyan mintha egy mini fesztivált vinnénk a Budapest Parkba, ami egy The Biebers óriás party-val zárul.” – fejti ki Puskás Peti, énekes.

A Blahalouisiana szintén nagy erőkkel készül egyetlen nyári fővárosi koncertjükre, melyen meglepetéseket is tartogatnak rajongóik számára. Augusztus 23-án itt lesz legújabb daluk, a „Nekem ez nem elég” élő premierje, illetve vendégzenészek is kísérik majd a csapatot. Az eseményen mind a két együttes merchandise termékeiből 50%-os kedvezménnyel vásárolhat a közönség.

Blahalouisiana koncert // The Biebers koncert
Budapest Park
2018. augusztus 23., csütörtök 18:00-tól