Ugrás a fő tartalomra

Péterfy Bori & Love Band koncert a Budapest Parkban!

Augusztus 25-én Péterfy Bori és a Love Band nyárzáró nagykoncerttel tér vissza a Budapest Parkba, és egyben a fővárosunkba.

"Péterfy Bori igazi multitálentum, koncertjein pedig rendre azt bizonyítja, hogy a színpadra született. Egy igazi energiabomba, aki mély, rekedtes orgánumával, végtelen dögösséggel, utánozhatatlan, vad karizmájával és persze csodás zenekarával varázsolja el minden koncerten a közönséget. A Péterfy Bori & Love Band nyárzáró rituáléra készül a Budapest Parkban."

A zenekart az Amorf Ördögök formáció akkori felállásának nagy része alapította 2007-ben, miután a már említett együttes feloszlott. Pár hónappal alakulásuk után megjelent első, cím nélküli albumuk, ami rögtön áttörést hozott nekik: a korong egy éven belül aranylemez lett, valamint erről az albumról került a slágerlisták élére a Hajolj bele a hajamba című dal, ami egyértelműen az egyik, ha nem a legnépszerűbb slágere a csapatnak, melyet még ma is rendszeresen játszanak a rádiók. A 2009-ben megjelenő 2 című albumukat már előzetes várakozás övezte. Ezt követte 2010-ben a harmadik albumuk, a 2B. Ekkorra a zenekar már rendszeres vendége volt a fesztiváloknak, folyamatosan turnéztak, viszont 2011 januárjában szünetre vonultak Bori terhessége miatt. 2012 májusában tértek vissza, november végén pedig megjelent a 4. lemezük, a Fehér éjszakák, melynek különlegessége, hogy az album mindegyik dalához készítettek videoklipet, amit a rajongók a 2013 március 6-án nézhettek meg először a Toldi moziban. Ezt követően Szédülés című korongjukon dolgoztak, amely 2016. tavaszán került a boltok polcaira. Legutóbb tavaly év végén a 10. születésnapjuk apropóján jöttek ki új anyaggal, a Bori X című nagylemezzel, amelyet a különleges hangzásvilága miatt azonnal megszerettek a rajongók.

Boriék vendégeként a Jónás Vera Experiment fog fellépni.

2018. augusztus 25. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyárak:
▲ 2018.08.15-ig: 2999 Ft
▲ 2018.08.16-tól és a helyszínen: 3499 Ft