Ugrás a fő tartalomra

Igazat hazudik Janicsák Veca. Új klip!

Harcművészeti elemek, szerelmi vívódások, sejtelmes képkockák – hosszabb idő után először, új klippel örvendeztette meg a közönséget Janicsák Veca. A népszerű énekesnő leforgatta Hazudjunk igazat című vadonatúj dalhoz készülő képi anyagot, amelyben izgalmas koncepción keresztül mutatja be a gyengéd érzések változó dinamikáját.

A dal a készülő új album egyik előfutára, bár hangzásvilágában a Vecától megszokott irányvonalat követi, egészen új stílusjegyeket is rejt. Veca ezúttal is Szűcs Norbival karöltve szerezte a dalt, míg a szöveget Hujber Szabolcs jegyzi.


„A dal alapjai már néhány éve megszülettek, de mostanra készült el a végleges verzió. Témáját a szakítást átható érzelmek, egy kapcsolaton belüli közeledés és távolodás adja. A harcművészethez való személyes kötődésem révén szerettem volna, ha az érzelmek a Zen Bu Kan Kempo formagyakorlatain keresztül is megjelennek a klipben, az őszinte és letisztult szerelem szimbólumaként pedig gyerekszereplőket is bevontunk a munkálatokba. Fontos volt számomra, hogy egy letisztult végeredmény szülessen, a sötét háttér és a felvillanó színek dominanciájával, valamint egy kissé elvont hangulatisággal. A Detrandfilmmel közösen dolgoztunk a klipen, akiknek a munkáiból tökéletesen visszaköszönnek az előbb említett stílusjegyek. Szuper volt a közös munka, bízom benne, hogy a végeredmény a közönség tetszését is elnyeri majd”.

Veca 2018-től megújult felállásban, egy live act formációval lép színpadra a fellépéseken, egy hegedűs, két vokalista, és egy dj kíséretében, aki szintén feltűnik majd a képsorok között.