Ugrás a fő tartalomra

EFOTT 2018: Ütős bulik a pénteki napon

Az idén 43. alkalommal megrendezett EFOTT pénteki napján remek időjárás, hatalmas terület (ahol józanul sem egyszerű feladat megtalálni a kijáratot, nemhogy ittasan...) és széles választék volt jellemző mind az ételek, az italok és a koncertek, programok terén is. Mi elsőként Rúzsa Magdi koncertjén vettünk részt, aki a T-Systems Nagyszínpadán adott remek koncertet. Magdit zseniális zenekar támogatta, a fellépés egy pontján az előadó egy rajongóját is felhívta a színpadra, hogy közösen énekeljenek, illetve az egész produkció alatt jeltolmács segítette a teljes körű kommunikációt. Magdi koncertje után maradtunk is kicsit ennél a színpadnál és belehallgattunk a Wellhello műsorába is, akik bizony alaposan felépítették ezt a produkciót mind zeneileg, mind látványilag. Ezt követően 20:30-tól a Deego és Tibbah alkotta Barbár Fivérek dinamikus, pörgős buliján vettünk részt (Bomba Hip-Hop Stage). Zenéjükben a rap mellett a ragga és persze az ének is megtalálható, szövegeik pedig életszagúak. A 14 éves kora óta zenélő Joh Newman szintén ezen a napon lépett fel a Velencei-tó parti fesztiválon, de fergeteges bulit adott a hip-hop műfaj egyik legjobb formációja, a Hősök is. Ezt a jól felépített, színes szabadságot egyszerűen imádtuk!








Írta: nikiahatos
Képek: nikiahatos, Nesy