Ugrás a fő tartalomra

Cloud 9+ koncert a Budapest Parkban!

Javában dübörög a Budapest Park hetedik szezonja, ahol augusztus 2-án ezúttal a Cloud 9+ foglalja el a színpadot.

"A Cloud 9+ zenekar 2013 januárjában jelent meg a 'Supernova' című számukkal, ami a magyar rádióknál és a Youtube-on is nagy sikert aratott. A zenekarra egyből felfigyelt a legnevesebb magyar zenei kiadó a Magneoton, akik egyből szerződést ajánlottak az öt tagú fiatal csapatnak. Az öt hihetetlenül tehetséges srácból ketten is viszik a frontemberi címet, hiszen az énekes mellett egy MC is erősíti a csapatot.
A zenekar sajátossága, hogy az élőhangszeres Rock/Hiphop zenét ötvözik az elektronikus Drum and Bass és Dubstep elemekkel. Feszes Dob és Basszus alapok, effektelt Gitárok és masszív elektronikus hangminták jellemzik a Cloud 9+ zenei alapját. A banda sikert sikerre halmozott az elmúlt években, felforgatva az izgalmas és dinamikus zenére szomjazó közönség lelki világát. Minden fesztiválon felléptek, végigturnézták az országot, mostanra telt házas bulikat adva. Döntőben végeztek a Nagy-Szín-Pad versenyén, begyűjtöttek 2 Fonogram-jelölést (hazai elektronikus hangfelvétel és év felfedezettje kategóriában). Profi klipeket forgattak többek között Puskás Petivel és Trokán Nórával (ez volt az „I.N.Y.T.”), együttműködtek a Freestylers rapperével, MC SirReallel, megálmodva a Közgáz Gólyabál hivatalos himnuszát (a „Jump Higher”-t). 2015. február 20-án jelent meg debütáló albumuk, a „Supernova”. Ide a már ismert számok mellett rengeteg újdonsággal készültek, műfaji és kreatív határokat nem ismerve dolgoztak ezen az izgalmas és karizmatikus lemezen. Legutóbb 2017-ben, The Next Step címmel jelentettek meg korongot."

A Cloud 9+ előtt a Follow The Flow nyitja az estét.

2018. augusztus 02. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyárak:
▲ Július 26-ig: 2499 Ft
▲ Július 27-től: 2999 Ft

forrás: Magneoton