Ugrás a fő tartalomra

A Budapest Parkban debütál a Fővárosi Rapcirkusz!

Különleges estére készülnek a magyarországi rap és hiphop színtér legnagyobb nevei a Budapest Park társaságában, ahol a szezon talán legpáratlanabb műsorát, a Fővárosi Rapcirkuszt tekinthetik és hallgathatják meg azok, akik június 7-én csütörtökön szórakozni vágynak.

A Fővárosi Rapcirkusz egy egészen egyedülálló, korszakokon és stílusokon átívelő, monumentális produkció, amely már csak azért is különleges, mert ilyen volumenű, a feltörekvőket és a legendákat is felvonultató hazai hiphop allstar eseményre még nem volt példa. Az este folyamán a szcéna krémje mutatja meg magát, ráadásul egy teljesen egyedi, nagyzenekaros kísérettel. Négy trombita, három harsona, egy basszusharsona, két alt, két tenor és egy bariton szaxofon, dob, basszusgitár, gitár és billentyű lesz a színpadon, miközben Magyarország legmenőbb DJ-i, MC-i és rap ikonjai váltják egymást.

A fellépők közt tudhatjuk többek között az Akkezdet Phiait, Sub Bass Monstert, Ganxta Zolee-t, a Hősöket, Siska Finuccsit, Tkyd-et, valamint az Irie Maffia tagjait, azaz Senát, MC Kemont, és Busa Pistát is. A legnagyobb rap előadókat a Nart Orchestra fogja kísérni, Meggyes Ádám vezényletében. A warm up-ért Mr. Die lesz a felelős, míg a műsorvezető Szabó Simon lesz.

2018. június 07. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Közzétette: Budapest Park – 2018. május 29.


Jegyárak:
▲ 2018.05.30-ig: 2999 Ft
▲ 2018.05.31-től: 3499 Ft