Ugrás a fő tartalomra

Vad Fruttik lemezbemutató koncert a Parkban!

Május 19-én a Budapest Park színpadát az egyik kedvenc alternatív rockzenekarunk, a Vad Fruttik veszi birtokba, akik ezúttal egy vadiúj lemezzel térnek vissza Budapestre.

Az együttest 1996-ban alapították, ám egy 1999-es tehetségkutatón aratott sikert követően felbomlottak. 2005-ben a csapat lehetőséget kapott arra, hogy a Magyar Rádió 8-as stúdiójában 3 dalt rögzítsen, így új lendületet kapva ismét elkezdtek együtt dolgozni. Első nagylemezük 2006-ban jelent meg, Rózsikámnak digitálisan címmel, melyen a formáció egyik legnagyobb slágere, a Nekem senkim sincsen is megtalálható. 2007-ben országos turnéjuk keretében már olyan fesztiválokon is felléptek, mint a VOLT, vagy a Sziget. Második albumuk, az Egy éjszaka Bohémiában 2008-ban jelent meg, melyet 2010-ben követte a Fénystopposok. A 2013 végén megjelent, sorban negyedik korongjuk, a Darabok egészen a MAHASZ Top 40-es lista első helyéig jutott. A csapat legutóbbi, új dalokat tartalmazó, Tudom milyen névre keresztelt lemeze 2015 decemberében került a boltok polcaira, melyet tripla-soldout bulival ünnepeltek meg az Akvárium Klubban. Tavaly január utolsó, illetve február első hétvégéjén különleges, 4 alkalmas "koncertsorozattal" tértek vissza ismét az Akváriumba: az első hétvégén a csapat eredeti verzióban játszotta el a dalait a közönségnek, amíg a 3. és 4. koncert a 2012-es, MüPa nagytermes HighTech koncertjének újragondolt, "klubosított" folytatása volt, melyet szeptemberben a Parkba is elvittek egy este erejéig. A Vad Fruttik a hazai alternatív rockzenei színtér egyik legsikeresebb zenekara, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a teltházas koncertjeik, az állandó helyük a legnagyobb magyar fesztiválokon, a 3 Fonogram-díj jelölésük (2014-ben a Darabok című lemezért haza is vihették a kis szobrocskát), valamint a hatalmas rajongótáboruk. A május 16-án megjelenő, 8 dalt tartalmazó Szabad.vagy című lemezüket már izgatottan várjuk. Addig is itt egy kis ízelítő, amivel készülhettek a koncertre:


A Vad Fruttik előzenekara ezúttal az Egyedi Péter és Örményi Ákos által alapított Óriás lesz, akik pedig a koncert után nyakukba szeretnék venni az éjszakát, a Lidocain Night keretein belül egészen hajnalig magyar alternatív zenékre bulizhatnak (a bulira koncertjeggyel ingyenes a belépés).

2018. május 19. 18:00
Budapest Park
1095, Budapest, Soroksári út 60.



Jegyárak:
▲ 2018.05.10-ig: 3499 Ft
▲ 2018.05.11-től: 4499 Ft